2018. május 6., 12:05

A szenátor nem szeretné, ha Trump is elmenne a temetésére

John McCain befolyásos amerikai szenátor, akinek agydaganata van bejelentette, hogy a temetésén Mike Pence alelnök képviselje a Fehér Házat.

mccain-john-szenator.jpg
Fotó: Reuters
A politikus, akinek a nevét néhány évvel ezelőtt gyakran emlegette a magyarországi sajtó is, amikor keményen bírálta Orbán Viktor politikáját, nyomatékosan kérte, hogy Donald Trump elnök ne legyen ott a gyászszertartáson.

Az egyébként ugyancsak republikánus McCain viszonya igen feszült Trump elnökkel. A szenátor hamarosan megjelenő könyvében, amelyből szemelvényeket közölt az egyik lap élesen bírálja Donald Trumpot, amiért nem védelmezi az amerikai értékeket, sarat dobál a sajtóra, semmibe veszi az emberi jogokat és megalázza a migránsokat.

McCain szenátort az egyik legtekintélyesebb külpolitikai szakértőnek tartják a republikánusok között. Ugyanakkor több alkalommal nem szavazott meg olyan törvényjavaslatokat, amelyeket az elnök fontosnak tartott, egyebek mellett ellene volt a Barack Obama által bevezetett egészségbiztosítási rendszer megszüntetésének is. Ezzel nagyon felbosszantotta Trumpot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.