A Spanyol Szocialista Munkáspárt nyerné most a parlamenti választásokat a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint

hirek.sk | MTI 2018. július 30., 16:27

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerné az országos parlamenti választásokat, ha azokat most tartanák Spanyolországban - derült ki a spanyol sajtóban hétfőn megjelent legfrissebb közvélemény-kutatásokból.

Pedro Sánchez, az új szocialista kormányfő Fotó: Reuters
Az ABC című konzervatív napilap megrendelésére a GAD3 nevű kutatóintézet végzett felmérést a múlt héten. Eszerint a PSOE 27,9 százalékos támogatással 113 mandátumhoz jutna most a törvényhozásban.

A pártnak jelenleg 84 képviselője van a parlamentben, miután a 2016-os választásokon a szavazatok 22,6 százalékát szerezte meg másodikként a konzervatív Néppárt (PP) után, amely akkor 33 százalékkal nyert, és 134 fős frakciót alakíthatott.

Képgalériánk:
Pablo Casado, a néppárt vezetője Fotó: EFE

A felmérésben a megkérdezettek 26,2 százaléka válaszolta azt, hogy a PP-re szavazna, ami 104 képviselői helyet jelentene számukra.
A kutatás rámutat: a Néppárt júliusi eredménye jobb mint júniusban volt - akkor 25,6 százalékon mérték -, ami annak köszönhető, hogy lezajlott a tisztújítás a pártban, és Pablo Casadót elnökké választották.

A Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt most harmadikként jutna a törvényhozásba 19,6 százalékkal és 66 mandátummal, a magát szociáldemokrata baloldali tömörülésként definiáló Unidos Podemos pedig 15,1 százalékkal 40 képviselőt delegálhatna.

Előbbi két éve a választásokon 13,1 százaléknyi szavazatot és ezzel 32 parlamenti helyet kapott, utóbbi 21,2 százalékot nyert, ami 67 fős frakciót jelentett.

A GAD3 felméréséből az is kiderült: a válaszadók 46,2 százaléka szerint a kisebbségi szocialista kormány nem tud kitartani a 2020-as parlamenti választásokig, míg 38,5 százalék szerint Pedro Sánchez ki tudja majd tölteni a kormányzati ciklust.

A La Razón című jobboldali napilap az NC Report nevű közvélemény-kutató eredményeit közölte, amely 105-108 mandátumot és 27,4 százalékos támogatottságot mért a szocialista pártnak, míg 106-109 képviselői helyet és 26,7 százaléknyi szavazatot a PP-nek.

A felmérés szerint a Ciudadanos 64-66 mandátumra válthatná 19,2 százalékos támogatottságát, az Unidos Podemos pedig 47-49 parlamenti helyre a szavazatok 15,8 százalékát.

A spanyol parlament június elsején váltotta le bizalmi szavazással Mariano Rajoy konzervatív miniszterelnököt és választotta meg a szocialista Pedro Sánchezt.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS