A román államfő kénytelen kihirdetni az általa kifogásolt igazságügyi reform első törvényét
Klaus Iohannis román államfő bejelentette: kénytelen kihirdetni az általa, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által kifogásolt igazságügyi reform első - az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó - törvényét, mert már kifogyott a jogszabály hatályba lépését hátráltató összes alkotmányos eszközből.

A jobboldali elnök csütörtöki sajtónyilatkozatán felszólította a bukaresti szociálliberális kormánykoalíciót, hogy a parlament őszi ülésszakán sürgősen javítsa ki az igazságügyi törvényeket a Velencei Bizottság ajánlásai alapján. Iohannis szerint Románia eltávolodna az európai értékektől, ha semmibe venné az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületének figyelmeztetését, miszerint a reformcsomag aláássa az ügyészi és bírói függetlenséget.