A RegioJet márciustól emelheti a vonatjegyek árát
A RegioJet vontjai 2014 decemberében kezdtek közlekedni Szlovákiában. Ettől az időponttól kezdve romlottak a Szlovák Vasúttársaság IC járatainak gazdasági mutatói. A RegioJet alacsonyabb árai, illetve modernebb szerelvényei kiürítették az állami vállalat járatait, így a ZSSK a Pozsony–Zsolna–Kassa fővonalon be is fejezte IC járatainak működtetését.
Radim Janèura, a Student Agency és a RegioJet tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy nem volt bátorsága megemelni az árakat. „Egy 20 százalékos áremelés az utasok konkurenciához való átpártolását eredményezte volna, ami gazdaságilag sehová sem vezet” – magyarázta Janèura a sárga vonatokon megjelent röplapokon közzétett interjúban.
„Az utasok számának és összetételének függvényében március 1-ig döntünk, szükség van-e áremelésre vagy nincs” – magyarázta Janèura.
Aleš Ondrùj, a RegioJet szóvivőjének tájékoztatása szerint a társaság a következő hetekben figyelemmel kíséri majd az utasforgalom alakulását, azt, hogy mennyire telnek meg a járatok, milyen az utasok struktúrája, illetve milyen forgalmat bonyolít a társaság. Ezt követően kiértékelik az adatokat, majd az eredmények alapján döntenek az esetleges áremelésről. A szóvivő a már említett röplapok kapcsán hozzátette: azokat azért terjesztik, mert a társaság kötelességének érezte, hogy tájékoztassa az utasokat, illetve választ adjon a felmerült kérdésekre.
A magán közlekedési vállal az elmúlt éven ígéretet tett, hogy a vasúti kocsik számát szerelvényenként 13-ra növelik. Ez viszont gondot jelent az állami vasúti közlekedési vállalat számára, ugyanis a pozsonyi főpályaudvar nem alkalmas hosszú szerelvények fogadására. Az állomásnak csupán egy 13 vasúti kocsi befogadására alkalmas peronja van.
„A Szlovák Államvasutak (ŽSR) szerelvényeinket azzal az indokkal nem engedi be erre a peronra, mert 20 perccel később ugyanerről a vágányról indul a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) gyorsvonata, s az utasok felszállásához 15 perc nem elegendő” – nyilatkozta Janèura.
„Pozsony egyetlen hosszú peronja így parkolóvá vált. Amennyiben a ZSSK hajlandó módosítani álláspontját, készek vagyunk a szerelvényt 13 vasúti kocsira meghosszabbítani” – jelentette ki Janèura.