2016. június 18., 12:51

A pihenést tartjuk a legfőbb szempontnak, ha üdülni vágyunk

POZSONY. Annak ellenére, hogy az ár gyakorta meghatározó szempont a szlovákiai lakosság körében, ha a nyaralás helyszínének megválasztásáról van szó, mindez már nem feltétlenül igaz, mondhatni a háttérbe szorul.
201606180947170.NYARALAS_1-2.jpg

A 2muse közvélemény-kutató ügynökség a Prima banka megbízásából készített felmérése rámutat, hogy a nyaralás helyszínének megválasztásában csak a megkérdezettek 19 százalékának körében jelent kulcsfontosságú szempontot az ár. A üdülni készülő szlovákiai lakosok legnagyobb hányada 500 euróig hajlandó áldozni nyaralására.

A felmérésben résztvevők felének esetében maga a pihenés minősége a legfontosabb szempont, ha a nyaralás helyszínének megválasztásáról van szó. A felmérésből az is kiderül, hogy a szlovákiai lakosság az üdülésre szánt összeg legnagyobb hányadát ételre és italra, így éttermi ebédekre, vacsorákra, valamint kávéházi üldögélésre költi. A megkérdezettek mintegy harmada vallotta mindezt nyaralási költségvetéséről. A szlovákiai emberek szerint ugyanakkor a pihenéshez a kaland is hozzátartozik, s éppen erre hajlandó a legtöbb pénzt áldozni – beleértve a fakultatív kirándulásokat is - a válaszadók 25 százaléka tesz így.

A korábbi gyakorlattal ellentétben a készpénz mellett egyre több szlovák állampolgár visz magával hitelkártyát. Napjainkban a belföldi üdülés során már egészen 71 százalékuk él annak aktív használatával, míg külföldön csak a megkérdezettek 37 százaléka fizet kártyával.

Megosztás