A perui elnök feloszlatta az ellenzéke által uralt parlamentet
Martín Vizcarra perui elnök feloszlatta hétfőn az ország ellenzéki többségű parlamentjét, és Vicente Zeballos eddigi igazságügyi minisztert nevezte ki új miniszterelnökévé, miután a törvényhozók megpróbálták keresztülhúzni a korrupció megfékezésére irányuló lépéseit.

Vizcarra televíziós üzenetben jelentette be, hogy a törvényhozás makacs ellenállása miatt új választásokat fog kiírni, mert - mint mondta - az ország jövőjét a választóknak kell meghatározniuk.
Az elnök nem sokkal azután szánta el magát a lépésre, hogy a kongresszus (a parlament) - figyelmen kívül hagyta az általa kezdeményezett bizalmi szavazást, és ehelyett hozzálátott az alkotmánybíróság szinte teljes újjáválasztásához.
A latin-amerikai országot az utóbbi időben egyre ingatagabbá tette, hogy a kongresszusban a pénzmosás vádjával tíz hónapja letartóztatott Keiko Fijimori pártja, a Népi Erő volt többségben, miközben a sorozatos korrupciós botrányok ügyében több más vezető politikust már elítéltek, az államfő pedig kilátásba helyezte, hogy előrehozott választásokat ír ki, hogy kiszorítsa hatalmi pozícióikból a jelenlegi törvényhozás tagjait.
Az alkotmánybíróság egy sor fontos ügyet készült tárgyalni a következő hónapokban, köztük a Fujimori szabadon bocsátására irányuló kérvényt, miközben még tart a nyomozás a brazil építőipari óriáscéghez, az Odebrechthez köthető, tiltott pártfinanszírozási ügyében.
Bár a testület hét tagjából hatnak ténylegesen lejárt a mandátuma, az elnök mellett elemzők és emberi jogi szervezetek is elsietettnek és kevéssé átláthatónak minősítették az új alkotmánybírák megválasztására irányuló parlamenti eljárást.
Az Odebrecht-botrány szinte az összes latin-amerikai országot érinti. A cég vezetői beismerték, hogy több országban számos vezető politikust megvesztegettek dollármilliókkal.