A pedagógusokat nem lepte meg a tankönyvhiány
„A szlovákiai pedagógusok már hozzászoktak ehhez, s ahogy mindig, most is megbirkóznak majd a helyzettel” – jelentette ki Miroslav Sopko a Szlovákiai Pedagógusok Kamarájából (SKU). Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a tankönyvekre elsősorban a gyermekeknek van szükségük, hogy odahaza is megfelelőképpen felkészülhessenek a tanítási órákra.
„A pedagógusok már megtanulták elkészíteni saját oktatási segédeszközeiket, de a tankönyvhiány további megterhelést és kellemetlenséget jelent számukra“ – magyarázta Sopko. Hozzátette: a pedagógusok jobb munkát várnának el az oktatási tárcától és szervezetitől.
Az iskolai szakszervezetek arra számítottak, hogy a következő tanév elejéig sikerül kiküszöbölni a tankönyvekkel kapcsolatos problémákat. „Meglepődtem, mert már Èaploviè miniszter idején is foglalkoztak a problémával, s feltételeztük, hogy megoldották” – mondta Pavel Ondek, a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (OZPŠaV) elnöke.
Miroslav Beblavý független képviselő már régóta hangsúlyozza: változásokra van szükség a tankönyvpiacon, az iskoláknak maguknak kellene beszerezniük a segédeszközöket. „Ha az oktatásügyi reform kezdete után hat évvel megint hiányzik a tankönyvek egynegyede, akkor ez azt jelenti, hogy nem egyszeri problémáról van szó, hanem az állam rendszeresen csődöt mond” – véli. Beblavý szerint több okból is jó lenne, ha az iskolák pénzt kapnának a tankönyvvásárlásra, így például megoldódhatna a tankönyvhiány is.
Peter Pellegrini oktatási miniszter közlése szerint a tanév elején az iskolák által leadott megrendeléseknek hozzávetőleg a negyedét nem tudják majd időre leszállítani. A tankönyvek hiánya főként a középiskolákat, valamint az alapiskolák felső tagozatát érinti. Az elsősök és a speciális iskolák diákjai már szeptembertől majdnem hiánytalanul el lesznek látva.
A tárcavezető még júliusban, röviddel hivatala elfoglalása után jelezte, hogy várhatóan hiányoznak majd bizonyos tankönyvek szeptemberben. Ezt azzal indokolta, hogy egyes minisztériumi hivatalnokok alábecsülték a helyzetet, s elhanyagolták kötelességeiket.
Az oktatási tárca adatai szerint az előző tanév kezdetekor, Dušan Èaploviè minisztersége idején a mostaninál is rosszabb volt a helyzet. Tavaly szeptemberben a tankönyvek 40,6 százaléka hiányzott.