2018. július 7., 17:00

A pamplonai bikafuttatás első napján öten kerültek kórházba

A pamplonai bikafuttatás első napján öten kerültek kórházba - közölte a sérülteket ellátó navarrai kórház szombaton.

Pamplona - bikafuttatás
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: TASR

Egy 38 éves spanyol férfi az egyik bika szarvától szenvedett szúrt combnyaki sérülést, amely azonban nem súlyos. Az orvosok szerint komolyabb a sérülése annak a 40 éves, szintén spanyol futónak, aki nyílt lábszártörést szenvedett.

Rajtuk kívül még három embert láttak el a kórházban ficammal, zúzódásokkal. Sérüléseik eséstől keletkeztek, de volt, aki a földre került és a bika rátaposott.

Az idei San Fermín-ünnepség első bikafuttatásán a salamancai Puerto de San Lorenzo tenyészet 565 és 630 kiló közötti bikái vettek részt. A futamot nehezítette a kora reggeli eső, így a belváros macskakövei nagyon síkosak voltak, a futók és a bikák is meg-megcsúsztak rajta.

Fotó:  TASR

A karámtól az arénába vezető 850 méteres távot 2 perc 37 másodperc alatt tették meg. Az útvonalat már napokkal korábban robosztus gerendákból álló duplasoros fakerítésekkel zárták le. A futás alatt a külső kerítéssor tetejére bámészkodó tömeg kapaszkodott fel. Megteltek az erkélyek, balkonok is közönséggel, akik közül többen belépődíjat is fizettek a lakások tulajdonosainak azért, hogy „páholyból” figyelhessék az eseményt.

A város védőszentjének ünnepén összesen nyolc egymást követő reggelen rendeznek bikafuttatást.

Pamplona - bikafuttatás
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.