2015. június 16., 17:10

A nyugati közvélemény nem támogatja az ukrajnai fegyverszállítást

BRÜSSZEL. A NATO-államok közvéleménye sokkal nagyobb arányban hajlik Ukrajna gazdasági megsegítésére, mint arra, hogy fegyverrel lássák el az orosz szakadár törekvések ellen küzdő országot - derült ki az amerikai Pew Kutatóközpont által készített felmérésből, amelynek eredményeit kedden ismertettek Brüsszelben, a Német Marshall Alapítvánnyal közös rendezvényen.

A felmérés a hat legnagyobb európai NATO-szövetséges (Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország, Németország, Olaszország és Spanyolország), valamint az Egyesült Államok és Kanada lakosainak véleményét tükrözi.

Eszerint súlyozott átlagban 70 százalék támogatja Ukrajna gazdasági megsegítését. Ezen belül a lengyelek a legtámogatóbbak 77 százalékkal, az olaszok pedig a legkevésbé támogatóak 44 százalékkal. (Itália az egyetlen ország, ahol a támogatási arány 50 százalék alatti.)

Azt, hogy a NATO fegyverekkel lássa el Ukrajnát, súlyozott átlagban csak a közvélemény 41 százaléka támogatja. Ezen belül szintén a lengyelek és az olaszok találhatók a skála két szélén, 50, illetve 22 százalékkal. Ukrajna NATO-csatlakozásának igenlése 57, EU-csatlakozásának helyeslése 50 százalékos a kiválasztott országok közvéleményének súlyozott átlaga szerint. (Az EU-csatlakozás vonatkozásában az amerikai és a kanadai közvéleményt nem kérdezték.)

Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy amennyiben Oroszország háborúba keveredne egy vele szomszédos NATO-országgal, helyes lenne-e katonai erővel az Oroszországgal szembe került állam segítségére sietni, a megkérdezettek átlagosan csak 48 százaléka válaszolt igennel.

A legnagyobb arányban - 56 százalékban - az amerikaiak, a legkisebb arányban - mindössze 38 százalékban - a németek választották a segítségnyújtási opciót, ami egyébként a NATO-t megalapító washingtoni szerződés ötödik cikkelyében megfogalmazott egyértelmű nemzetközi kötelezettsége az atlanti szövetség minden tagországának.

A lengyeleknek is csak kevesebb, mint a fele - 48 százaléka - támogatná egy NATO-szövetséges ország fegyveres megsegítését Oroszországgal ellenében, miközben 59 százalékuk amellett van, hogy Ukrajna léphessen be a NATO-ba.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.