2015. február 23., 19:51

A németek többsége szerint nincs valódi demokrácia Németországban

BERLIN. A németek többsége szerint nincs valódi demokrácia Németországban. Úgy vélik, a gazdaság erős befolyást gyakorol a politikára, így annak nagyobb a súlya az ország sorsának alakításában, mint a választóknak - derül ki az Infratest Dimap közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.
A berlini Freie Universität Kelet-Németország történetével foglalkozó kutatóközpontjának (SED-Staat Forschungsverbund) felkérésére készített felmérés szerint minden harmadik németnek meggyőződése, hogy a kapitalizmus szükségszerűen szegénységhez és éhezéshez vezet.

Az alapvetően a radikális baloldali eszmék németországbeli elterjedésének felmérését célzó kutatás úgy találta, hogy a kommunizmust és a szocializmust a keletnémetek 59 százaléka, míg a nyugatnémetek 37 százaléka tartja jó ötletnek, amelyet mindeddig csupán rosszul valósítottak meg.

A kutatók szerint a legmegdöbbentőbb eredmény az állami erőszak-monopóliumhoz kapcsolódik: a megkérdezetteknek csupán a fele ért egyet azzal, hogy kizárólag a rendőrség alkalmazhasson erőszakot a biztonság és a rend megőrzése céljával.

A felmérés szerint a nyugatnémetek 14 százaléka, míg az egykori Német Demokratikus Köztársaság lakóinak 28 százaléka vall alapvetően szélsőbaloldali vagy radikális baloldali nézeteket.

A reprezentatív felmérés során 1400 ember véleményét térképezték fel 2014 nyarán úgy, hogy demokráciáról és társadalomról szóló kijelentéseket értékeltettek velük.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.