2017. október 21., 10:39

A NASA meghosszabbította a Dawn űrszonda misszióját

LOS ANGELES. Másodszor is meghosszabbította a Ceres törpebolygót vizsgáló Dawn űrszonda küldetését az amerikai űrkutatási hivatal.
201710210900090.dawn01.jpg

Az űrszonda mindaddig vizsgálni fogja a Mars és Jupiter közötti kisbolygóövben lévő Cerest, amíg nem fogy el az üzemanyaga - közölte a NASA.

A tudósok most azt tanulmányozzák, hogyan tudnák a Cereshez közelebbi elliptikus pályára állítani a 2015 márciusa óta a törpebolygó körül keringő ionhajtóműves űrszondát. Így az űrszonda kevesebb mint 200 kilométeres távolságra közelíthetné meg a Ceres felszínét, amikor a legközelebb halad el mellette. Az eddigi legközelebbi pályája 385 kilométerre volt a Cerestől.

Második meghosszabbított küldetése során a Dawn adatokat fog gyűjteni gammasugaras és neutron spektrométerével, amely a gammasugarak és neutronok energiáját és számát méri. Ez az információ fontos a Ceres legfelső rétegének megértéséhez, annak megismeréséhez, hogy mennyi jégvizet tartalmazhat.

A küldetés meghosszabbítása lehetővé teszi, hogy a Dawn műszerei akkor is vizsgálják a törpebolygót, amikor az 2018 áprilisában a legkisebb távolságra közelíti meg a Napot.

A szakemberek úgy vélik, hogy üzemanyaga 2018 második feléig lesz elegendő, ám a Cassini űrszondával ellentétben, amely szeptemberben semmisült meg a Szaturnuszba csapódva, a Dawn küldetése végeztével nem fog becsapódni a Ceresbe. A törpebolygó körüli pályán marad és egének állandó lakója lesz.

A Dawn űrszonda a NASA Discovery-programjának kilencedik űrszondája. 2007. szeptember 27-én indult a Földről, hogy közelről vizsgálja a Vesta kisbolygót és a Ceres törpebolygót. 2011 júliusában állt pályára a Vesta körül, és csaknem ötmilliárd kilométer megtétele után 2015 márciusában érkezett a Cereshez. Akkor azt tervezték, hogy mintegy 16 hónapon át vizsgálja azt. 2015 októberében a Dawn felvételei segítségével a kutatók a törpebolygó legrészletesebb térképét készíthették el.

A törpebolygók egyfajta élő kövületek a bolygók kialakulásának 4,6 milliárd évvel ezelőtti idejéből, vizsgálatukkal a tudósok nagyobb betekintést nyerhetnek a hajdani folyamatokba.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.