2018. augusztus 21., 19:45

A migránshajó kiköthetett Olaszországban, de a migránsok nem léphetnek olasz földre

Az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója fedélzetén 177 migránssal továbbra is a szicíliai Catania kikötőjében várakozik, miután Matteo Salvini olasz belügyminiszter nem engedélyezte a migránsok partra szállását elosztásukat sürgetve az EU-tagállamok között.

diciotti-migrans-hajo.jpg
Fotó: euronews

A Diciotti az olasz hatóságok közleménye szerint "technikai" megállót tart Catania kikötőjében, vagyis a hajót ivóvízzel, élelemmel és üzemanyaggal látják el. A hajót nem közelíthették meg az olasz valamint nemzetközi humanitárius és egészségügyi szervezetek képviselői sem.

Az olasz parti őrség hajójának Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa engedélyezte, hogy Cataniában megálljon. Matteo Salvini belügyminiszter, a Liga politikusa viszont nemet mondott arra, hogy a fedélzeten tartózkodó 177 migráns olasz területre lépjen. Így a migránsok nem hagyhatták el a hajót.

Az olasz belügyminisztérium hétfőn közleményben hangsúlyozta, hogy Matteo Salvini belügyminiszter "nem adott és nem is fog engedélyt adni" a migránsok partraszállásához, amíg nem kap garanciákat az EU-tól, hogy a menedékkérőket szétosztják a tagállamok között. Matteo Salvini azt is hangsúlyozta, hogy Olaszország partjaira az utóbbi években 700 ezer bevándorló érkezett.

Salvini kijelentette, konkrét kötelezettséget vár az EU-tól: emlékeztetett, hogy júliusban több EU-ország jelezte, hogy kész 50-50 főt befogadni az akkor érkezett több mint 450 fős migránscsoportból. Végül azonban egyedül Franciaország fogadott be közülük 47 személyt, a többi ország egyet sem - mondta Matteo Salvini.

Az olasz belügyminiszter emellett ismét azzal fenyegetett, hogy Líbiába szállíttatja vissza az illegális bevándorlókat. "Európa vagy elkezdi komolyan védeni határait és szétosztja a befogadott menedékkérőket, vagy mi elkezdjük őket visszavinni azokba a kikötőkbe, ahonnan elindultak" - írta Salvini Twitter-üzenetében.

"Olaszország már megtette kötelességét, s ami sok, az sok"

- sérelmezte a bevándorlásellenes Liga vezetője.Az olasz külügyminisztérium szintén fellépésre szólította az Európai Bizottságot a migránsok szétosztását szorgalmazva.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR) figyelmeztette az olasz kormányt, tartsa tiszteletben a migránsok emberi jogait.

Paolo Gentiloni volt olasz miniszterelnök Twitteren azt írta, a világon először fordul elő, hogy a parti őrség hajóját kitiltsák saját országa kikötőiből. A Diciotti a Máltához tartozó tengeri övezetben csütörtökön vette fedélzetére a Líbiából indult migránscsoportot. Málta megtagadta, hogy a szigetországba vigyék őket. Az olasz parti őrség hajója egészen hétfőig Lampedusa vizein vesztegelt.

A Diciotti júliusban 67 migránst vett át fedélzetére a Vos Thalassa olasz teherhajóról, akkor is napokig nem köthetett ki olasz kikötőben. Végül Sergio Mattarella olasz államfő engedélyezte a kikötést és a migránsok befogadását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.