2018. szeptember 17., 15:39

A megkülönböztetett jogi elbírálás lehetőségét eltörlő alkotmánymódosítást javasol a spanyol kormányfő

A megkülönböztetett jogi elbírálás lehetőségét eltörlő alkotmánymódosítást javasolt a spanyol miniszterelnök hétfőn, kormányzása első száz napját értékelve egy madridi rendezvényen.

sanchez.jpg
Fotó: archívum
"Korszakváltás előtt állunk, amely megköveteli egy olyan társadalom vágyainak teljesítését, amely igényli (...) az egyenlőséget az állampolgárok és képviselői között" - mondta Pedro Sánchez szocialista kormányfő, aki arról is beszélt, hogy akár 60 nap alatt elfogadhatja a parlament a javasolt módosítást.

Spanyolországban a megkülönböztetett jogi elbírálás azt jelenti, hogy bizonyos személyekkel szemben felmerült bűncselekmény esetén csak egy konkrét, magasabb szintű bíróság járhat el. Például a parlamenti képviselők esetében rögtön a legfelsőbb bíróság. A spanyol jogszabályok alapján összesen 250 ezer emberre vonatkozik ez a lehetőség, öten közülük a királyi család tagjai, de ide tartoznak mások mellett az országos és helyi autonóm kormányok tagjai, az országos és az autonóm parlamentek tagjai is.

Az érintettek legnagyobb részét - 232 ezret - a különböző országos és helyi rendőri szervek tagjai teszik ki. Az eddig kiszivárgott információk szerint utóbbi kört nem érinti majd a kormány hamarosan elkészülő javaslata.

A szocialista kabinet kisebbségben kormányoz, a 350 fős spanyol parlamentben 84 mandátuma van. Az alkotmánymódosításhoz a képviselők kétharmadának támogatását kell elnyernie. "Kihívás, hogy az állampolgárok ismét higgyenek a politikában" - jegyezte meg a kormányfő.

Pedro Sánchez beszélt arról is, hogy teljesen tudatában van annak, hogy nehéz politikai megállapodást elérni a jelenlegi parlamenti arányok közepette, ami szükségessé teszi a párbeszédet és a konszenzust. "A nehéz, az nem lehetetlen" - jegyezte meg. Azt is bejelentette, hogy legkésőbb december elejéig benyújtják a törvényhozásnak az ország jövő évi költségvetésének tervezetét.

A kormányfő áttekintést adott több mint három hónapja tartó kormányzása főbb, egyebek mellett munkát, oktatást és egészségügyet érintő intézkedéseiből a háromszáz fős közönségnek, amelyben a spanyol gazdasági és közélet fontos szereplői is képviseltették magukat a kormány tagjai mellett.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.