A márciusi ifjakra emlékeztek Békén

Az ünnepi megemlékezés Szerda Tamás alpolgármester nyitóbeszédével kezdődött, majd a helyi óvodások és alapiskolások műsora következett. A gyerekek műsora után az ünnep fő szónoka, Horváth László, a somorjai gimnázium történelemtanára elevenítette fel a 169 évvel ezelőtt történt eseményeket. A megemlékezésen felléptek a helyi népdalkörök - a Búzavirág Női Népdalkör és a Cimbora Férfi Népdalkör - Kovács László zenés, ünnepi összeállításával.
A kultúrműsor után az emlékezés koszorúit helyezte el a templomkertben a békei önkormányzat, a helyi CSEMADOK szervezete és az MKP helyi szervezete. A koszorúzás után a polgármester köszöntőjét követően a Himnusz közös eléneklése következett.
Az ünnepi műsor záró részében, a helyi kultúrházban Derzsi György lépett a színpadra Hazámnak nevezlek című koncertjével. A színvonalas és megható dalest nagyrésze ugyancsak a forradalom és a szabadságharc témáját idézte meg. A koncertet a közönség álló tapssal köszönte meg. Béke község lakói számára fontos a hagyomány és a kultúra ápolása, a történelmi ünnepeinkről való megemlékezések, s a község gazdag kulturális életének bizonyítéka volt ez a ünnepi megemlékezés is.