2018. január 27., 12:19

A mai ifjúság később alapít családot és vásárol saját lakást

POZSONY. A mai ifjúság sokkal később alapít családot és lakhatási lehetőségeinek megoldását is későbbre halasztja. Míg 10 évvel ezelőtt a menyasszonyok átlagéletkora 28 év volt, jelenleg már 30. A férfiak is 2,5 évvel később nősülnek, mint ahogyan egy évtizede tették.
201801251530540.csalad01.jpg

Az említettekkel szorosan összefügg, hogy a fiatalok sokkal később önállósulnak. „A lakosság 15-30 év közötti korosztályának 76 százaléka még mindig a szüleinél lakik. A jelenlegi fiatal korosztály mintha egyre inkább kitolná az önálló lakhatás biztosítását, a legtöbb lakáshitelt a 31-40 év közötti korosztály veszi fel” – nyilatkozta Lýdia Žáèková, a Postabank elemzője.

Mire végre hozzáfognak saját lakhatásuk biztosításához, már alig vagy egyáltalán nem jutnak építkezési jelzálogkölcsönhöz, ugyanis kevéssel a megszabott korhatár előtt vannak, ha nem utána. A jelzálogkölcsön maximális értéke 50 ezer euró lehet, egyúttal a letétbe helyezett ingatlan 70 százaléka. Az igénylő jövedelmének maximális értéke nem haladhatja meg az 1 227, 20 eurót. Ez esetben a jelzálogkölcsönt 3 százalékos kedvezménnyel kaphatja meg.

Az állam 35 éves korig támogatja a fiatalokat. Annak ellenére, hogy az önállósodás időszaka, illetőleg a saját lakhatás biztosításának időpontja folyamatosan kitolódik, a támogatás csak az említett 35 éves korig vehető igénybe.

„Tizenhét évesen elmentem otthonról, és el kell mondanom, soha jobb döntést nem hoztam. Minden fiatalnak kívánom, legyen bátorsága megtenni. A támogatás korhatárának a módosítását egyelőre nem mérlegeljük” – mondta Peter Kažimír pénzügyminiszter.

A statisztikai kimutatások szerint a nők korábban készek a családalapításra. Míg a 90-es években a negyven év körüli nők már a nagymama-szerepre készültek, ma sokan ebben a korban vásárolják a babakelengyét.

„Az utóbbi időben a házasulandók életkora 2,5 évvel magasabb, s minden jel arra mutat, hogy tovább fog emelkedni” – magyarázta Žáèková. Az emelkedés egyik oka, hogy a fiatalok tanulmányai elhúzódnak, részt vesznek például az Erasmus programban, felépítményi tanulmányokat folytatnak. Ugyanakkor az is fontos tényező, hogy az átlagéletkor is egyre növekszik.

A minisztérium nem zárja ki, hogy a nevezett trendnek köszönhetően esetleg foglalkozik a jelenleg 35 éves korig igényelhető lakástámogatás kérdésével. „Lehet módosításokat végezni, a szüleiknél lakó korosabb fiatalok trendjéhez is lehet alkalmazkodni. Igaz, gyakran maradniuk kell. Nehogy már ebből viccet csináljunk” – jegyezte meg Kažimír. Az állam szempontjából azonban egyelőre a 35 éves korhatár marad érvényben, de a nevezett trendet figyelemmel kísérik, s lehet, hogy a jövőben módosul a korhatár.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.