A magyar kormány úgy véli, csak jogai vannak, kötelezettségei nincsenek - nyilatkozta a német külügyminiszter
A magyar kormány úgy véli, hogy az európai uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek pedig nincsenek - jelentette ki a német külügyminiszter csütörtökön Berlinben.

A német diplomácia vezetője a beszéd után tartott pódiumbeszélgetésen arról is szólt:
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa az európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatban kiemelte: fel kell lépni mindazokkal szemben, akik "káoszt, megosztottságot, félelmet keltenek és tönkre akarják tenni Európát".
A nacionalisták és populisták útja elkerülhetetlenül "káoszba" vezet. Ezekre az erőkre a "megalománia, az értékvesztés és a demokrácia megvetése" jellemző, amire "különösen megdöbbentő példa az osztrák jobboldali populisták önfelszámolása" - utalt Heiko Maas az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnökéről, Heinz-Christian Strache volt alkancellárról a napokban megjelent videofelvételre.
Hangsúlyozta, hogy a németek 80 százaléka "Európa-párti gondolkodású", és az EP-választáson nem szabad elkövetniük azt a hibát, mint amelyet sok brit elkövetett, amikor távol maradt a hazájuk EU-tagságának megszüntetéséről (Brexit) népszavazáson.