2011. május 1., 11:46

A lánygyermekeket viseli meg leginkább a szülők válása

TEL-AVIV. Jobban megviseli a szülők válása a lánygyermekeket, mint a fiúkat - derült ki egy izraeli tanulmányból. Az elvált szülők gyermekei hajlamosak hamarabb befejezni iskolai tanulmányukat, és kevesebb szakmai sikert érnek el a kutatók tapasztalata szerint.

"Elsősorban a nőkre gyakorol egy életen át tartó, szinte minden területre kiterjedő negatív hatást a szülők válása - fejtette ki a kutatás vezetője a Jediot Achronot című izraeli lapnak. - Az elvált szülők gyermekeire általánosságban jellemző, hogy hajlamosak hamarabb befejezni iskolai tanulmányukat, és kevesebb szakmai sikert érnek el. Az ilyen lánygyermekeknél ezen felül minden területen alacsonyabb az általános rátermettség érzése, mint a fiúknál."

Tal Schemer-Elkajam pszichológus véleménye szerint a lányokat azért érinti meg jobban a válás, mert érzelmi szinten sokkal jobban kötődnek a szüleikhez. "Szüleik kevésbé sikeres modelljét látva a lányok magukra vonatkoztatva vonnak le negatív következtetéseket" - mondta a szakértő.

A fiúk önértékelését ezzel szemben elsősorban függetlenségük és a szülőktől való elszakadás alakítja, így a válás kevesebb romboló hatást fejt ki életükre.
A pszichológus vizsgálatai során összesen 509, 17 és 25 év körüli önkéntest kérdezett meg. A kutatásban részt vevők fele elvált szülők gyermeke volt.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.