2019. augusztus 27., 14:55

A kurdok megkezdték a csapatkivonást Északkelet-Szíriából

Elindították kedden a csapatkivonást a kurd hatóságok az ellenőrzésük alatt álló, Törökországgal határos északkelet-szíriai területekről, nem sokkal azután, hogy megkezdte működését a közös török-amerikai műveleti központ, amelynek célja biztonsági övezet kialakítása a szóban forgó térségben.

kurdok-sziria-kivonulas.jpg
Fotó: ma7

A kurd hatóságok közleménye szerint a csapatkivonás első szakasza a Haszaka tartományban található Rász el-Ajn és Tell-Abjad városában található nehézfegyverzetet, valamint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia egyes osztagait érinti.

A közlemény hangsúlyozta, hogy a művelettel a kurdok a folyamatban lévő tárgyalások melletti elkötelezettségüket kívánják jelezni.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfői beszédében azt mondta, hogy a területre hamarosan belépnek a török szárazföldi csapatok.

Ankara és Washington hosszas tárgyalások után augusztus 7-én állapodott meg egy olyan török-amerikai műveleti központ létrehozásáról, amely a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományból koordinálja majd a biztonsági övezetet.

Az egyezség értelmében augusztus 14-e óta török drónok is szolgálatot teljesítenek Északkelet-Szíriában, szombat óta pedig közös helikopteres járőrözés is folyik.

A biztonsági övezetre elsősorban Ankarának van szüksége, mert a térségben az egyik legaktívabb fegyveres erő az YPG, amelyet Törökország terrorszervezetnek tekint. Ezzel szemben Washington az utóbbi években fegyverekkel látta el az YPG-t arra hivatkozva, hogy a szíriai kurdok a leghatékonyabb partnerei az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban.

A tervezett északkelet-szíriai biztonsági övezet pontos elhelyezkedése, a török és az amerikai fél feladatainak megoszlása továbbra sem ismert, de a török védelmi minisztérium a közelmúltban közölte, hogy az Egyesült Államokkal közösen végzett tevékenység részleteit nyilvánosságra fogja hozni.

Kedden a szíriai kormányhadsereg által nemrég visszafoglalt északi és északnyugati területein a lázadó milíciák ellentámadást indítottak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerint az offenzíva során a térség két települését foglalták vissza a kormánykatonáktól. A Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista ernyőszervezet az interneten azt közölte, hogy fegyveresei kedden összecsaptak a kormánykatonákkal az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban, Hán Sejkún településnél.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.