A kurd elnök fegyvereket kért a nemzetközi közösségtől
"Nem egy terrorcsoport, hanem egy terrorállam ellen harcolunk" - jelentette ki a politikus a Laurent Fabius francia külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Az iszlamista fegyveresek nemrégiben bevették az addig kurdok ellenőrizte Szindzsár városát és mintegy félórányi autóútra megközelítették a régió fővárosát, Erbílt. Emiatt mintegy kétszázezren - többségében a türkmén és jazidi kisebbség tagjai - menekültek el a közeli hegyekbe.
Közben a magyar kormány határozottan elítélte az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget, és azt kezdeményezi, hogy az iraki keresztény közösség megvédésére irányuló műveleteket tűzzék a NATO Észak-atlanti Tanácsa jövő heti ülésének napirendjére. Kezdeményezik az európai uniós fellépés napirendre tűzését is az Európai Tanács következő ülésén.
Az államtitkár hozzátette: a Külgazdasági és Külügyminisztérium már egy segélyszállítmány összeállításáról is döntött, ennek a helyszínre juttatásában az Egyesült Államokkal működnek együtt.
Szijjártó Péter utalt arra is, hogy a magyar kormány a közelmúltban erbíli főkonzulátus létrehozásáról döntött, és az új főkonzul már a helyszínen tartózkodik.