2012. február 6., 21:02

A külföldi hírszerzés főnöke kapott megbízást Romániában a kormányalakításra

KOLOZSVÁR. Traian Basescu román államfő Mihai Razvan Ungureanut, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjét bízta meg kormányalakítással. Ungureanu kijelentette, hogy az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tartja legfontosabb feladatának.

Basescu azt követően nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét, hogy a délutáni órákban a parlamenti pártok vezetőivel tanácskozott. E tanácskozások eredményeit összefoglalva elmondta, a koalíció pártjai azt kérték, hogy a koalíció kereteiben folytatódjon a kormányzás. Az ellenzék az elnök lemondását kérte és előre hozott választásokat sürgetett. Basescu elmondta, ha az ellenzék érveit veszi alapul, akkor öt hónapig átmeneti kormánynak kellett volna intézni az ország ügyeit. Közölte: a koalíciós pártok "elvileg elfogadták" Ungureanu jelölését.

Az államfő úgy vélte, az új kormánynak az lesz a legfontosabb feladata, hogy emelje a lakosság életszínvonalát, erről azonban leghamarabb áprilisban lehet beszélni. Figyelemmel kell lennie ugyanakkor Románia nemzetközi szervezetekkel kötött szerződéseire, folytatnia kell a korrupció elleni harcot, és növelnie kell az EU-s források felhasználásának hatásfokát. Kiemelt célnak mondta az államfő a munkahelyek létrehozását, melynek módozatai között a bányászat újraélesztését is említette.

A miniszterelnök-jelölti minőségében megszólaló Ungureanu kijelentette, úgy érzi, politikai függetlensége megengedi, hogy az ország "jó adminisztrátora" legyen. Hozzátette, már másnap reggel tárgyalásokat kezd a koalíciós pártokkal a kormányalakításról. Megjegyezte, az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tekinti első számú prioritásának.

Mihai Razvan Ungureanu 1968-ban született Iasiban; a történelemtudományok doktora, a Bukaresti Tudományegyetem történelem tanszékének professzora. A Calin Popescu Tariceanu vezette liberális kormányban a külügyminiszteri tisztséget töltötte be 2004 decembere és 2007 februárja között. 2007 novembere óta a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) főnöke.

A kormányalakítással megbízott Mihai Razvan Ungureanu önéletrajzában szerepel, hogy az angol, német, és francia nyelv kiváló ismerete mellett kielégítő módon magyarul is olvas (az Ungureanu jelentése magyari).

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke az MTI-nek nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy olyan politikus alakíthat kormányt Romániában, aki részese volt a bálványosi folyamatnak. Toró visszaemlékezése szerint Ungureanu külügyi államtitkárként 2000-ben volt jelen a Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényein, ahol Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral vett részt nyilvános beszélgetésen. "Mihai Razvan Ungureanut a román-magyar kapcsolatok normalizálása híveként ismertük meg" - jelentette ki Toró.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) is pozitív kép alakulhatott ki Ungureanuról. Külügyminisztersége idején szereztek először pozíciókat a román diplomáciában magyar politikusok. Ekkor lett a román külügyminisztérium államtitkára az RMDSZ által jelölt, Niculescu Tóni, és ekkor nevezték ki Románia vilniusi nagykövetének Tokay Györgyöt. Tokay után nem kapott magyar nemzetiségű személy nagyköveti megbízást a román diplomáciai testületben. Ungureanunak fontos szerepe volt a román-magyar közös kormányülések szervezésében is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.