2017. október 16., 15:51

A katalán elnök párbeszédre kérte a spanyol kormányfőt

BARCELONA, MADRID. Párbeszédre kérte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt Carles Puigdemont katalán elnök, de nem adott egyértelmű választ arra kérdésre, hogy múlt kedden kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét – derül ki a katalán elnök leveléből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a spanyol sajtó.
201710161219360.1500x1000.jpg

„Kormányom számára prioritás teljes intenzitással a párbeszéd útját keresni” – fogalmazott Carles Puigdemont abban a válaszlevélben, amelyet a spanyol kormányfőnek írt, és faxon jutatott el Madridba.

A katalán vezető két hónapos tárgyalási időszakot javasolt a konfliktusból kivezető út megtalálása érdekében. Mint írta, tartsák meg mielőbb az első találkozót, és kössék meg az első megállapodásokat. „Ne hagyjuk, hogy a helyzet tovább romoljon” – hangsúlyozta.

A politikus írásában kifejtette: annak a politikai mandátumnak a felfüggesztése, amely október 1-jén a szavazóurnáknál keletkezett, mutatja a katalán kormány határozott szándékát, hogy a szembenállás helyett megtalálják a megoldást.

A spanyol kormány kész alkalmazni az alkotmány 155-ös cikkét

Hozzátette: október 10-én, a katalán parlament ülésén őszinte ajánlatot tett a párbeszédre, ami nem a „gyengeség megnyilvánulása” volt, hanem tisztességes javaslat, hogy megoldást találjanak a spanyol állam és Katalónia közötti kapcsolatra, amely sok éve megszakadt.

Meglepetését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a spanyol kormány kész alkalmazni az alkotmány 155-ös cikkét, amely lehetővé teszi Katalónia autonómiájának felfüggesztését.

Carles Puigdemont levelében azt is kérte a spanyol kormányfőtől, hogy vessenek véget a katalán nép, a katalán kormány „elnyomásának”. Felidézte, hogy épp ezen a hétfő délelőttön kell megjelennie a madridi központi büntetőbíróságon a katalán rendőrfőnöknek és két olyan civil szervezet vezetőjének, amelyek 2010 óta békés tüntetéseket szervezett emberek millióinak részvételével.

A spanyol kormány nem fogad el kitérő vagy kétértelmű választ

Az „elnyomás fejezetébe” sorolta egyebek mellett az október 1-jei „brutális rendőri erőszakot”, az internet és a média „cenzúráját”.

„A párbeszédre irányuló javaslatunk őszinte, a történtek ellenére is, de logikusan összeegyeztethetetlen a növekvő elnyomás és fenyegetések jelenlegi légkörével” – zárta sorait a katalán elnök.

Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter szombaton egy rádióinterjúban azt mondta: a spanyol kormány nem fogad el kitérő vagy kétértelmű választ a katalán vezetéshez intézett, hétfőn lejáró ultimátumára, ilyen homályos nyilatkozat esetén Madrid „kénytelen lesz intézkedéseket foganatosítani”. Amennyiben a katalán elnök nem ad egyértelmű választ a kérdésre, újabb felszólítást küldenek Barcelonába, hogy a katalán kormány térjen vissza a törvényesség keretei közé.

A spanyol kormány sajnálja, hogy a katalán elnök nem válaszolt a feltett kérdésre

Sajnálatának adott hangot a spanyol kormány hétfőn amiatt, hogy a katalán elnök nem válaszolt határidőre arra a kérdésére, hogy kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét múlt kedden vagy sem.

"Azt hiszem, nem volt egy bonyolult válasz" - jelentette ki madridi sajtótájékoztatóján Soraya Sáenz de Santamaría spanyol kormányfőhelyettes, aki szerint a katalán vezetőnek csak igent vagy nemet kellett volna mondania. A politikus hangsúlyozta, hogy egy ilyen fontos témában jelentősége van az egyértelműségnek, a bizonytalan helyzet meghosszabbítása és a szándékos zűrzavar azoknak kedvez, akik meg akarják bontani a társadalmi egyetértést és ki akarnak erőszakolni egy radikális és Katalóniát elszegényítő projektet.   

Soraya Sáenz de Santamaría elmondta: a spanyol kormányfő újabb levelet küldött hétfőn a katalán elnöknek, amelyben felhívta a figyelmét arra, hogy csütörtökön 10 óráig van még ideje világosan választ adni Madrid kérdésére, és visszatérni a törvényességhez.

A spanyol kormány nem közölte, hogy konkrétan milyen lépéseket tesz, amennyiben a második, csütörtöki határidőig nem kapja meg a várt választ Barcelonából.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.