A kambodzsai kormánypárt az összes parlamenti helyet elnyerte a választásokon
Hun Sen kormányfő pártja szerezte meg az összes parlamenti mandátumot Kambodzsában a vasárnap megtartott általános választásokon - ezzel a párt maga dicsekedett el.
Az ellenzék az eredmények elutasítására szólított fel. "2018. július 29-e a demokrácia halálának napja Kambodzsában, a közelmúlt történetének sötét napja" - jelentette ki az indonéz fővárosban, Jakartában tartott sajtóértekezletén a Hun Sen-rezsim által betiltott Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártjának (CNRP) alelnöke.
A CNRP-t tavaly bírósági úton feloszlatták, azzal vádolva a pártot, hogy összeesküdött az Egyesült Államokkal a hatalom megdöntésére. A párt azon vezetői, akiknek sikerült külföldre szökniük a bebörtönzés elől, mindvégig arra biztatták a kambodzsaiakat, hogy ne vegyenek részt a voksoláson.

Az eredmény, amelyet a Kyodo japán hírügynökség tudósítójának is megmutattak, azt jelenti, hogy a miniszterelnök Kambodzsai Néppártja (CPP) mind a 125 parlamenti székbe a saját képviselőit ültetheti be.
Az ország központi választási bizottsága még nem közölt hivatalos eredményeket, a végleges eredményt pedig csak augusztus közepére ígérték közzétenni.
A kormánypárt szóvivője péntek este még arról beszélt, hogy Hun Sen Néppártja a szavazatok 80 százalékát kapta, ami nagyjából száz képviselői széket jelent.