A határon túli magyarság melletti kiállást szorgalmazza az EMT
BUDAPEST. A valódi európai értékek és a határon túli magyarság melletti kiállást szorgalmazta Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke és Gubík László EP-képviselőjelölt, felvidéki jogvédő az EMT sajtótájékoztatóján Budapesten szerdán.

"Mi az Európai Unióban látjuk Magyarország, a magyar nemzet helyét, de olyan EU-ban, melynek alakításából, döntéseiből ki akarjuk venni a részünket" - hangoztatta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az EMT tagja. A politikus, aki a Fidesz-KDNP listáján indul a május 25-ei EP-választáson, kifejtette: elhatárolják magukat az olyan szélsőségektől, amelyek az unióból való kilépés lehetőségét vetik fel, és azoktól is, amelyek "szolgai módon" tesznek eleget az úgynevezett európai elvárásoknak, valójában az európai bürokraták elvárásainak. Ehelyett a valódi európai értékek melletti kiállásra van szükség - mondta.
"Olyan EU-ban gondolkodunk, ahol a Kárpát-medencei magyarság jogait tiszteletben tartják" - hangoztatta a politikus, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós emberi jogi charta szerves része a nemzeti méltóság. A 2006 augusztusában a Felvidéken, magyarsága miatt bántalmazott Malina Hedvig ügyével kapcsolatban az EP-képviselő idézte a chartának azt a passzusát, amely szerint senkit nem lehet alávetni kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak, büntetésnek.
Tőkés László elmondta: nagyra értékelik, hogy az új szlovák államfő elnöki kegyelmet helyezett kilátásba Malina Hedvig ügyében, de arra is figyelmeztetett, hogy nem csupán a törvénytelen eljárás következményeitől, az évek óta húzódó procedúrától is meg kellene védeni a magyar nőt. Hozzátette: reményei szerint végül Szlovákia elnöke és minden közjogi méltósága megköveti Malina Hedviget és a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarokat.
Lomnici Zoltán, az EMT elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Felvidéken élők jogait az ottani hatóságok folyamatosan megsértik. Lomnici Zoltán, aki jelenleg kúriai tanácselnök, üdvözölte, hogy a magyar kormány a napokban bekapcsolódott abba a perbe, amelyet ő indított az Európai Parlament (EP) ellen az Európai Unió Bíróságán. A per azért indult, mert egy tavaly májusi zárt ülést követően az EP levette napirendjéről a felvidéki jogsértésekről készült, Lomnici Zoltán és Gubík László által jegyzett petíciót. (Uniós szervek ezután azt közölték, hogy a petícióról szóló állásfoglalással megvárják a szlovák alkotmánybíróság döntését, a testület azonban azt idén februárban határozatlan időre elhalasztotta.)
A magyar kormány lépése egy már reménytelen helyzeten változtat, hiszen az EP-vel és a perbe már korábban beszállt Szlovákiával szemben nem sok esély lett volna a luxembourgi székhelyű bíróságon - jegyezte meg Lomnici Zoltán. Az eljárásban az EMT elnöke az EU alapjogi chartájára hivatkozik, amely szerint az unió valamennyi intézménye köteles tiszteletben tartani az uniós jogot. Lomnici Zoltán kifogásolja például azt, hogy az EP zárt tárgyaláson foglalkozott a felvidéki jogsértésekről szóló petícióval, és a tárgyaláson a petíció egyik aláírója, Gubík László nem használhatta anyanyelvét.
A sajtótájékoztatón Gubík László EP-képviselőjelölt is köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy bekapcsolódott az EP elleni perbe. Gubík László Malina Hedvig ügyével kapcsolatban felidézte, hogy 2011-ben Pozsony elnézést kért a szlovákiai eljárásban elkövetett hibák miatt, ugyanakkor a szlovák ügyészség vádat emelt a felvidéki magyar nő ellen hamis tanúzás miatt. "Remélem lesz majd összefogás, és sikerül nemzetközi porondra vinni Malina Hedvig ügyét", például azért, mert már nyolc éve húzódik - mondta a fiatal felvidéki magyar jogvédő.
Lomnici Zoltán jelezte, hogy Malina Hedvig kérte az EMT-t, képviselje őt a nemzetközi fórumokon.
A sajtótájékoztató résztvevői arra is felhívták a figyelmet, hogy több országban is jelentősen csökkent a magukat magyarnak valló határon túliak száma: Lomnici Zoltán elmondta, hogy a Felvidéken két népszámlálás között mintegy 120 ezerrel, Tőkés László tájékoztatása szerint pedig Erdélyben az elmúlt húsz-huszonöt évben mintegy félmillióval.
A sajtótájékoztató résztvevői újságírói kérdésre reagálva elítélték a Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elleni atrocitást. A keddi Kossuth téri támadás Tőkés László szerint minősíthetetlen, egy magyar, különösen egy keresztény magyar ember nem viselkedik így. Lomnici Zoltán pedig azt emelte ki, hogy az egész magyar nemzetet sérti az elfogadhatatlan támadás.
Forrás
MTI