2012. december 19., 10:21

A függetlenség érdekében szövetkeznek Katalóniában

BARCELONA. Két nagy katalán nacionalista párt szövetséget kötött, hogy 2014-ben népszavazást írnak ki a spanyol tartomány függetlenségéről, ami Madrid szerint törvényellenes.
Az előre hozott és novemberben megtartott regionális választást a tartományban kormányzó, jobboldali Konvergencia és Unió (CiU) párt nyerte meg, de meglepetésre nem növelte mandátumainak számát a barcelonai parlamentben, amint ez célja volt a választással, és csak relatív többséget tudott szerezni.

Koalíciós megállapodást nem tudott kötni egyik párttal sem, de szövetségest talált a választásokon másodikként befutó, szintén függetlenségpárti Katalán Köztársasági Baloldalban (ERC), és a két pártnak együtt megvan a - csaknem kétharmados - többsége a törvényhozásban.

Noha ideológiailag sok ellentét van közöttük, abban egyetértenek, hogy 2014-ben meg kell tartani a népszavazást. Ez csak abban az esetben szenvedhet halasztást, ha megállapodnak benne. Közölték: megpróbálják megszerezni a központi, madridi kormány áldását a referendum megrendezéséhez, de ha ez nem sikerül, akkor is megtartják.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.