2018. február 9., 07:46

A franciák megosztottak a bevándorlást illetően

PÁRIZS. A franciák megosztottak a bevándorlást illetően: több mint kétharmaduk szerint a menekülteket be kell fogadni, ugyanakkor majdnem ugyanennyien úgy vélik, hogy túl sok bevándorló él az országban - derül ki egy csütörtökön közzétett felmérésből.
201802090746410.575.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A BVA közvélemény-kutatóintézet január 26. és február 2. között 1101 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével készült felmérése arra is rávilágított, hogy a bevándorláshoz való viszonyulásban nagyon erősen jelentkezik a jobb-baloldali megosztottság.   

A megkérdezettek 65 százaléka szerint "Franciaországnak be kell fogadnia a menekülteket, akik azért kérnek menekültstátuszt, mert a hazájukban üldözik őket". Húsz évvel ezelőtt még tíz százalékkal többen gondolták ezt, s a francia társadalom 63 százaléka úgy érzékeli, hogy "túl sok bevándorló él jelenleg" az országban. A felmérés három nagy, körülbelül egyelő méretű csoportot állapított meg.   

A bevándorlással szemben a franciák 35 százaléka "nyitott": elsősorban a nagyvárosokban élő diplomás fiatalok érzik úgy, hogy "nincs túl sok bevándorló" Franciaországban.   

A "visszafogottak" (35 százalék) csoportjába sorolta a felmérés azokat, akik szerint túl sok a bevándorló Franciaországban, de a menekülteket be kell az országnak fogadnia. Ide elsősorban inkább vidéki városokban élő, idősebb emberek, elsősorban nők tartoznak.   

A "elutasítók" 30 százalékába, akik szerint túl sok a bevándorló és a menekülteket nem kellene befogadni, elsősorban kevésbé képzett férfiak tartoznak, akik kisebb településeken élnek.     

Franciaországban tavaly mintegy 100 ezren nyújtottak be menekültkérelmet és 36 százalékuk kapta meg a menekültstátuszt. A hivatalos adatok szerint a 67 millió lakosú országban 2014-ben 6 millió bevándorló élt, s a lakosság egynegyedének volt legalább az egyik nagyszülője bevándorló.   

A bal-jobboldali megosztottság elsősorban a migránsok befogási körülményeinek megítélésben jelentkezik a felmérés szerint. A franciáknak 55 százaléka véli úgy, hogy általában megfelelően fogadja őket az ország. A radikális baloldali Lázadó Franciaország szavazóinak azonban csak 27, míg a radikális jobboldali Nemzeti Front táborának 87 százaléka gondolja ezt.   

A franciák 52 százaléka szerint egyébként a migránsok életkörülményei "elfogadhatatlanok" és 57 százalékukat nyugtalanítja is a kérdés, a közvélemény-kutatók szerint sokkal inkább humanitárius, mintsem közbiztonsági szempontból.   

Emmanuel Macron államfő bevándorlási politikájával a franciáknak alig 37 százaléka elégedett: a baloldali választók szerint nem elég humánus és büntetőjellegű, a jobboldaliak szerint viszont nem elég szigorú.  

201802090746410.575.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.