A Ferrari elnöke politikai pályán „startol“
RÓMA. A Ferrari elnökének, Luca di Montezemolonak politikai ambícióiról már korábban is lehetett hallani. Silvio Berlusconi bukása előtt azt rebesgették, hogy ő is kinézte magának a miniszterelnöki széket, amely azonban Mario Montinak jutott.
Montezemolo az általa alapított Italia Futura nevű liberális mozgalom tagjainak címzett nyílt levelében most bejelentette, hogy 2013-ban a köztársasági elnöki posztot szeretné.
"A jövő évben meg kell kezdenünk az olasz politikai élet megváltoztatását a 2013-as választások előtt. A második köztársaság kudarcot vallott. Az olasz választóknak új elképzeléseket, új vezetőket kell nyújtanunk, hogy végleg hátat fordíthassunk az Olaszország számara tökéletes kudarcnak bizonyult korszaknak. Kizárt, hogy az olaszok „régi embereket“ akarnak látni, azokat, akik hagyták, hogy idáig jussanak a dolgok. Elengedhetetlen, hogy az ország lecserélje a politikai elitjét." - írta Montezemolo.
A 64 éves olasz az 1970-es években egy rövid Lancia-versenyzői időszak után került a FIAT, majd a Ferrari alkalmazásába, ahol aztán Enzo Ferrari személyes asszisztenseként, majd mind az utcai autós részlegnél, mind a versenycsapatnál is többféle vezetői pozíciókban dolgozott.
Országos ismertségre és elismertségre az 1990-es foci-vb főszervezőjeként tett szert, a FIAT elnöke, Gianni Agnelli ezután, 1991-ben választotta őt a Ferrari elnöki posztjára. Montezemolo elnöksége alatt az olasz márka mind a Forma-1-ben, mind az autógyártás területén nagy sikereket ért el.
2004-ben az olasz iparszövetség, a Confindustria, majd nem sokkal később a FIAT elnöke is lett, bár azóta mindkét posztról távozott már.
A sikeres üzletemberként és a nemzeti büszkeségnek, sikersztorinak számító Ferrari vezetőjeként Montezemolo esélyei nem tűnnek rossznak.

Forrás
Hir24.hu