2018. január 20., 10:35

A Fehér Ház szerint 50 százalékos a kormányzati hivatalok leállásának esélye

A Fehér Ház szerint 50 százalékos az esélye a kormányzati hivatalok leállásának, mert a szenátusban még nem sikerült megszavazni a működéshez szükséges költségvetést. Közben kiderült, hogy a szenátus nem szavazta meg az amerikai kormány működésének finanszírozását.
201801191958480.sss.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója péntek délelőtti sajtóértekezletén 50-60 százalékosra valószínűsítette, hogy a szenátusi szavazás eredménytelen marad, és a kormányzati hivatalok jó része leáll. "De számolunk a leállással" - tette hozzá.

A kongresszusnak helyi idő szerint péntekig kell elfogadnia a kormányzat működéséhez szükséges költségvetést. A képviselőház csütörtökön este 230:197 arányban már megszavazta, ám a republikánus többségű szenátusban nem jutottak dűlőre a politikusok. Mivel John McCain, arizonai republikánus szenátor a betegsége miatt nincs jelen Washingtonban, három republikánus szenátor pedig ódzkodik a törvényjavaslat jelenlegi formájának megszavazásától, ezért a republikánusoknak szükségük van demokrata párti voksra is a sikeres szavazáshoz.         

Mulvaney az előző elnököt, Barack Obamát okolta, mondván, Obama a kormányzati munka leállásával történő fenyegetést "fegyverként" használta a költségvetésről folyó tárgyalások alkalmával, és egyáltalán nem ösztönözte a kormányhivatalokat és kormányzati szerveket a takarékosságra, s általában a visszafogott költségvetésre.

A kormányzat működéséhez szükséges költségvetés vitája és a kormányhivatalok esetleges leállása miatt Donald Trump amerikai elnök pénteken nem utazik Floridába az üdülőkomplexumába, hanem a hétvégén Washingtonban marad. Az elnök Twitter-bejegyzésében  - utalva az idén ősszel tartandó, úgynevezett félidős választásokra - azt írta: ha leáll a kormányzat, "több republikánus győzelemre lesz szükségünk 2018-ban!".

A szenátus nem szavazta meg az amerikai kormány működésének finanszírozását

Az Egyesült Államokban a szenátus nem szavazta meg az előírt éjféli határidőig a kormányzati hivatalok és ügynökségek munkájának finanszírozását biztosító törvényt.

A szenátorok éjfél után is próbáltak még tárgyalni és egyeztetni, de Mitch McConnell, a republikánus frakció vezetője a pódiumhoz lépett, és hivatalosan bejelentette a szavazás kudarcát. A szenátus 50:49 arányban utasította el a törvényjavaslatot.

McConnell a demokratákat okolta a kudarcért, "cinikus döntésnek" minősítette a demokrata politikusok voksait, válaszában azonban Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok csoportjának vezetője megjegyezte, hogy republikánusok is voksoltak a törvény ellen.

A Fehér Ház szintén a demokratákat tette felelőssé: a demokraták "törvénytisztelő állampolgárokat ejtettek túszul meggondolatlan követeléseikkel" - szögezte le közleményében Sarah Huckabee Sanders szóvivő. Hozzátette: a demokraták "a politikát helyezték a nemzetbiztonságunk, a katonacsaládjaink, a hátrányos helyzetű gyerekek és országunk azon képessége elé, hogy minden amerikait egyformán szolgálhassunk".

Az egyezkedés, a heves vita négy hétig tartott, és Donald Trump elnök még péntek délután is egyeztetett a Fehér Házban Chuck Schumerrel. A demokraták ahhoz kötötték az igenlő voksot, hogy a törvény foglalja magában az illegális bevándorló szüleikkel gyermekként az Egyesült Államokba érkezett és itt felnőtt mintegy 700-800 ezer fiatalt védő DACA-program folytatását, ezt azonban a republikánus politikusok visszautasították. A közvetlenül a szavazási kudarc után a szenátusban mondott rövid beszédében Schumer azt mondta, hogy a Fehér Házban folytatott megbeszéléseiken Donald Trump elnök kihátrált egy kétpárti kompromisszumos megoldásból, amelynek az lett volna a lényege, hogy a DACA-program folytatásáért cserében a demokraták megszavazták volna az amerikai-mexikói határra tervezett fal építésének finanszírozását.

A voksoláskor öt demokrata párti politikus a republikánusokkal együtt szavazott, öt republikánus pedig a törvényjavaslat ellen foglalt állást. A republikánusok a kormányzati munka finanszírozásának hosszú távú megoldását szeretnék elérni. A szavazáson betegsége miatt nem volt jelen John McCain republikánus szenátor.

Mitch McConnell a jövő hét elejére új törvényjavaslatot ígért.

A kormányzati hivatalok elvi leállása éjfélkor megkezdődött, és ez egybeesik Donald Trump elnöki beiktatásának egyéves évfordulójával. Legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy finanszírozás híján a kormányzati hivatalok és ügynökségek leálltak. Akkori ez tizenhat napig tartott.
 

201801191958480.sss.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.