A cseh kormányfőnek nem tetszett a német országos köztelevízió egyik tudósítása
Élesen bírálta a ZDF német országos köztelevízió egyik tudósítását Andrej Babiš cseh miniszterelnök csütörtökön.
A szóban forgó, a ZDFzoom sorozathoz tartozó szerdai műsor „Könnyű csalni” című epizódja Csehország, Magyarország és Románia példáján keresztül igyekezett szemléltetni, hogy a populistának mondott kormányzati politikusok miként húznak hasznot az általuk bírált Európai Unió támogatási alapjaiból.
– hangzott el a ZDF műsorában. „Babiš áll több cég mögött, s ezeket az EU euró milliókkal támogatja” – emlékeztetett a ZDFzoom. Hozzátette: az Agrofert nevű vállalat uniós támogatása 42 millió euróról 2014-ben, csaknem megduplázódott 82 millióra 2017-ben.
A ZDF műsorában megszólaltatta Günther Oettinger uniós költségvetési biztos is, aki tavaly felfüggesztette az Agrofert támogatását. Oettinger szerint a Babišhoz hasonló pozícióban lévő embereknek el kellene kerülniük az összeférhetetlenséget.
A műsor a multimilliárdos vállalkozó Babišt olyan politikusként mutatta be, aki politikai hatalmával visszaél, hogy befolyásolja a támogatások elosztásának szabályait saját cégbirodalma javára. Babiš viszont azzal érvel: a hatályos törvénynek megfelelően cégeit, köztük az Agrofert holdingot is egy speciális alapba helyezte el, s amíg politikai tisztséget visel, addig nincs ráhatása tevékenységükre.
– jelentette ki a cseh kormányfő a CTK helyi hírügynökségnek nyilatkozva. „2014-ben hagytam ott a céget, s nincs semmi közöm hozzá” –- jelentette ki Babiš a ČTK-nak.
Babiš anélkül, hogy konkrét sajtóorgánumokat nevezett volna meg, azzal vádolta a német médiát, hogy elfogult vele és a visegrádi négyekkel (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) szemben.
– hangoztatta Babiš, aki ellen büntetőeljárást folytat a cseh rendőrség az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt.
A cseh rendőrség egyébként több éves vizsgálatokat követően szerdán javasolt hivatalos vádemelést Babiš ellen. Az erről szóló döntést most az illetékes ügyészségnek kell meghoznia.