2017. április 7., 07:44

A CEU-nak nincs szándékában távozni Budapestről

BÉCS. A Közép-európai Egyetemnek (CEU) nem áll szándékában távozni Budapestről - tudatta az egyetemet alapító Soros György egyik szóvivője csütörtökön New York-i keltezésű közleményében az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint.
201704062129430.0000000000000000000000000000001a_CEU.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A szóvivő arra reagált, hogy Christian Kern osztrák kancellár a nap folyamán felhívta telefonon Soros Györgyöt, és felajánlotta neki, hogy a CEU Bécsbe tehetné át a székhelyét, miután a magánegyetem a magyar felsőoktatási törvény módosítása következtében a túlélésért és a Budapesten maradásért kénytelen küzdeni.

"Egy ilyen döntést csak a CEU hozhat meg" - közölte a szóvivő, kiemelve, hogy Soros György úgy látja, a CEU nem akarja elhagyni Budapestet.

A hét elején már Maria Vassilakou bécsi főpolgármester-helyettes is azt nyilatkozta, hogy "amennyiben az intézmény új székhelyet keres, úgy szívesen meghívná a Soros-egyetemet Bécsbe". Közölte, hogy munkatársai már felvették a kapcsolatot az egyetemmel, és levelet írtak Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának, hogy hivatalosan is felajánlják segítségüket.

Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az osztrák hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Bécs új egyetemi székhelyként mindenképpen egy opciót jelent. Kijelentette ugyanakkor: még próbálnak küzdeni a magyarországi törvény ellen, és remélik, hogy sikerrel járnak majd. Hozzátette: "amennyiben a politikai döntéshozók eldöntötték, hogy kiszorítanak minket az országból, nincs más választásunk, mint hogy ezt (az ajánlatot) komolyan vegyük."

CEU: eltökélt szándék, hogy az intézmény Budapesten maradjon

A CEU eltökélt szándéka, hogy Budapesten maradjon, abban a városban, amely több mint két évtizede otthona - írta Leon Botstein, a CEU kuratóriumának elnöke közleményében. Közölte: bármilyen más tervről szóló híresztelés téves. A CEU megismétli, hogy minden jogorvoslati eszközzel élni fog, hogy Budapesten maradhasson, ahol a törvényeket betartva 25 éve működik.

Sajtóhírek szerint több európai város is jelentkezett már, hogy befogadnák a felsőoktatási intézményt.

Lázár: a kormánynak Soros Györggyel van baja

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar kormánynak Soros Györggyel van baja, de ennek nincs köze a CEU-hoz, az ott tanulókhoz és tanítókhoz.

Lázár János még csütörtökön azt mondta: a magyar származású amerikai üzletembernek a bevándorlással kapcsolatban kifejtett véleménye miatt van vita, de a két ügyet külön kell kezelni.

Lázár arra is kitért, hogy az új felsőoktatási törvény nem korlátozza a tanszabadságot, az egyetemi autonómiát, a kutatás szabadságát. A tárcavezető kiemelte: az oktatás területén egyenlő esélyeket akarnak, világos versenyszabályokat, hogy a magyar egyetemek versenyhátránya megszűnjön. Kijelentette: az ügyben "készek vagyunk válaszolni" Brüsszelnek, Washingtonnak és Berlinnek is. "Soros György és hálózata" komoly nyomás alá helyezte Brüsszelt, Washingtont és Berlint, "folyamatosan megy a lobbi Magyarországgal szemben", de ezektől a szerveződésektől is megvédjük az országot - hangsúlyozta.

Kifejtette: felmérték a Magyarországon működő külföldi egyetemeket, ennek eredménye lett egy jelentés, és abból következett a törvény. Más országok szabályozásából látható, hogy az állam a szuverenitási jogával élve mindenhol szabályozza a külföldi egyetemek alapítását, működését - közölte, hozzátéve: úgy látja, az ügyben politikai hisztériakeltés zajlik.

Felvetette a kérdést, hogy miért akarja a CEU a törvény jogszerűségét és legitimitását megkérdőjelezni, ahelyett hogy abszolválná a feltételeket. Azt is mondta, hogy "néhány csoportnak" a feszültség gerjesztése az érdeke, nem a helyzet megoldása.

Kitért rá: az ügyben Magyarországon a nyugodtságnak, a korrektségnek, a higgadt légkörnek kellene uralkodnia, de a következő napokban valószínűleg a "Soros-hálózat nyomulni fog". Kiemelte: a CEU komoly eredményeket ért el több területen, kialakult egy szellemi holdudvara, amely elfogult az egyetem érdekében, de ők sem vitathatják, hogy a parlamentnek joga van szabályozni, milyen feltételekkel szerezhet egy egyetem működési engedélyt, és a CEU-nak nem okozhat gondot teljesíteni e feltételeket.

201704062129430.0000000000000000000000000000001a_CEU.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás