A CDU nyerte a Saar-vidéki tartományi választást

A vasárnap este kihirdetett hivatalos, előzetes végeredmény szerint a CDU a szavazatok 40,7 százalékát szerezte meg, 5,5 százalékponttal meghaladva a legutóbbi, 2012-ben tartott választáson elért 35,2 százalékot.
Az eddigi, és várhatóan jövőbeni koalíciós társ, a szociáldemokrata párt (SPD) 29,6 százalékkal a második helyen végzett, 1 százalékponttal elmaradva az öt évvel ezelőtti 30,6 százaléktól.
Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) a szavazatok 12,9 százalékát szerezte meg, 3,3 százalékkal elmaradva a 2012-es 16,1 százaléktól.
A CDU-tól jobbra álló, 2013-ban alapított Alternatíva Németországnak (AfD) a szavazatok 6,2 százalékával jutott be a saarbrückeni Landtagba.
A Zöldek az öt évvel ezelőtti 5 százalék után 4 százalékos eredményt értek el, kiestek a tartományi gyűlésből.
Saar-vidék a legkisebb német tartomány, a választásra jogosultak száma 775 ezer volt, ami alig 1 százaléka az ország teljes lakosságának. A részvételi arány 69,7 százalékra emelkedett a 2012-es 61,6 százalékról. Több mint 540 ezren adták le voksukat, az öt évvel ezelőtti 491 ezer után.
Az 51 fős Landtagban a CDU 24, az SPD 17, a Baloldal 7, az AfD 3 képviselői helyet szerzett.
Tartományi miniszterelnök: Saar-vidék a nagykoalíció folytatása mellett döntött
Annegret Kramp-Karrenbauer tartományi miniszterelnök a választás után kiemelte, hogy Saar-vidék a 2012-ben alakított CDU-SPD koalíció folytatására szavazott, és elutasította a az SPD és a Baloldal kilátásba helyezett együttműködését. Ez országos jelentőségű, fontos üzenet a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra tekintve.
A miniszterelnöki tisztséget hat éve betöltő, rendkívül népszerű politikus hangsúlyozta: a választók azt is kifejezték, hogy elégedettek a munkájával és azt szeretnék, ha továbbra is ő vezetné a tartományi kormányt, és Saar-vidék baloldali fordulat helyett kitartana "a közép" politikája mellett.
Martin Schulz SPD-elnök, kancellárjelölt elismerte, hogy pártja nem érte el célját a tartományban, de szavai szerint ez nem azt jelenti, hogy nem éri el legfőbb célját, a politikai fordulatot egész Németországban. Az SPD-nek kitartásra és egységre van szüksége, hiszen a Bundestag-választás kampánya "nem sprint, hanem maratonfutás" - mondta.
Az Európai Parlament volt elnöke azzal kapcsolatban, hogy miként érvényesült Saar-vidéken a "Schulz-hatás" - vagyis megjelenése a német országos politikában, aminek révén szövetségi szinten jelentősen emelkedett az SPD támogatottsága -, azt mondta, hogy a tartományban inkább a miniszterelnök népszerűsége, a "Kramp-Karrenbauer-hatás" érvényesült.
Annegret Kramp-Karrenbauer munkájával a legutóbbi felmérések szerint a Saar-vidékiek 80 százaléka elégedett. Az 54 éves politikus 18 éves kora óta a CDU tagja, jogász végzettségű, 1999 óta a Landtag, és 2000 óta a tartományi kormány tagja. Az országosan is ismert politikust Angela Merkel lehetséges utódai között tartják számon. A miniszterelnöki pozíciót 2011-ben vette át Peter Müllertől, aki 12 évi kormányfői munka után visszavonult a pártpolitikából és alkotmánybíróként folytatta pályafutását.
A vasárnapi választás után várhatóan ismét CDU-SPD koalíció alakul, amely több mint háromnegyedes többségre támaszkodhat majd a Landtagban, ahol a két párt együtt az 51 helyből 41 helyet szerez meg.
