HIRDETÉS

A bodrogközi magyarság helyzete

hirek.sk 2018. március 05., 08:31
KIRÁLYHELMEC. A bodrogközi magyarság helyzete lett a témája annak a vitaestnek, amelyet a Mécs László Polgári Társulás március 3-án a helyi múzeum épületébe szervezett. Eredetileg az volt a terv, hogy a szlovákiai magyarság problémáiról Lampl Zsuzsa beszél majd, Balog József nyugalmazott tanár pedig felvázolja a bodrogközi helyzetet. Ám a vendégelőadó az utolsó pillanatban lemondta részvételét, így a régió problémai kerülhettek csak terítékre.

Balog József hangsúlyozta: nem tartja magát a téma szakértőjének, ezért saját, megélt tapasztalatain át kívánja bemutatni az itt élő magyarság helyzetét összehasonlítva a XX. század utolsó harmadának történéseit a jelennel, érzékeltetve a régió gazdasági, szociális és oktatásügyi hanyatlását.

Bodrogköz alapvetően mezőgazdasági jellegű terület, a XX. század végén – ennek ellenére – a termelőszövetkezetek mellett üzemek is létesültek, virágzott az építőipar, ismeretlen fogalomnak számított a munkanélküliség. Királyhelmec lakóinak száma 8000-re duzzadt. 1989 után azonban elkezdődött a privatizáció, a nagyobb vállalatoknál a leépítés, az üzemek többsége megszűnt, az itt élő emberek létbizonytalanságba, a létfenntartási problémákkal küzdők táborába kerültek. A romló életminőség sok esetben mélyszegénységet, a családok széthullását eredményezte. A fiatalok fejlettebb régiókba vagy külföldre költöztek, ott alapítva családot. Ennek következtében csökkent a bodrogközi lakosok létszáma. E téren csak a romák képeztek kivételt.

Valaha a roma és a fehér lakosság jól megfért egymással, a romák beilleszkedtek, ám amióta megjelentek a régióban a hírhedt kassai Luník lakótelepről kitelepítettek, megváltozott a helyzet. Sok gondot okoz a viselkedésük, és nem mellékes az sem, hogy körükben sok a halmozottan problémás gyermek. A legtöbb roma gyerek életéből teljes mértékben hiányzik a szülői nevelés, a higiéniai alapok, sokszor mentális problémákkal is küzdenek.

Az itt élő romák túlnyomó többsége magyarnak vallja magát, és szociális helyzetük okán –még ha akarnának – sem tudnának innen elköltözni. Nem egymással élünk, hanem egymás mellett, és ez a helyzet megoldásért kiált! 

Ami pedig az oktatás kérdését illeti, a 60-as–80-as években kiválóan alakult a demográfiai helyzet, például Királyhelmecen 8 óvoda működött, sőt voltak bölcsődék is. Mára a helyi óvodák száma háromra csökkent, a kisebb falvakban óvodák, iskolák szűntek meg. A város lakóinak száma is megcsappant, s nem a fiatalok, hanem a középkorúak, idősek dominálnak. Amíg a rendszerváltás előtt oktatási intézmények épültek és sokan jártak magyar iskolába, addig ma jó, ha egy-egy osztály van évfolyamonként. Azok a magyar szülők, akik sikerteleneknek bizonyultak diákként a magyar iskolában, az „érvényesülés szándékával” viszik csemetéiket szlovák tannyelvűbe. Pedig számtalan magyar műveltségű értelmiségi él a térségben! Az iskolák nehéz helyzetének egyik oka a magyarok gyenge identitástudata, másrészt a roma gyermekek számaránya. Az utóbbi évek tapasztalata az is, hogy főleg a Magyarországról érkező támogatásokat a roma szülők nem a gyermekeikre, hanem saját magukra költik el. Bár erre már többször felhívták a támogató figyelmét, ez ügyben máig sem történt változás.

A régióban három középiskola működik, a gimnáziumnak viszonylag sok diákja van, szakközépiskolákat illetően azonban nagy a baj. A diákok száma és tudásszintje is rohamosan csökken, legtöbben a munkanélküliek táborát gyarapítják majd.

Mindebből az adódik, hogy az igényesebb szülők a gyermekeiket vagy Kassára, vagy Magyarországra küldik.

A problémák megoldását illetően állami segítségre nem lehet számítani, az ország vezetésének nagyon megfelel a térség jelenlegi helyzete. Ahogyan az is, hogy ne tudják elsajátítani az itt élő gyerekek a szlovák nyelvet, hiszen minden újabb tankönyv és koncepció egyre rosszabb színvonalat eredményez, miközben az állandó felmérések miatt lehetetlen eltérni a rossz tantervtől.

A helyzet feltérképezése után a maroknyi hallgatóságot a szervezők arra kérték, mondják el, ők milyen megoldást látnak egy szebb jövő kialakítására.

Kondás Aranka saját példáján keresztül arra mutatott rá: ahogyan őseink még kilátástalanabb helyzetekben is megmaradtak szülőföldjükön, úgy nekünk is meg kell találnunk a megoldást. Számára a mezőgazdaság és a turizmus volt a kulcsszó. Nem várhatott senkitől segítséget, ezért munkanélküliként csak a két dolgos kezére számíthatott. Volt egy öreg háza, amelyet vendégházzá alakított, és ott fogadja a Bodrogközre kíváncsi vendégeket. Ráadásul megélhetése is biztosított általuk. Ha mi hiszünk magunkban, nincs lehetetlen számunkra! – hangsúlyozta.

Hajdók Pál hozzászólásában azt emelte ki, hogy egyrészt politikusaink cserbenhagyták a bodrogközieket, másrészt pedig a helyiek szégyene is, hogy nem tudtak olyan közösséget alkotni, amely képes lenne helyzetén változtatni. Megjegyezte: példát lehetne venni a szlovák egyházról, hiszen papjai – a magyarokétól eltérően – a történelem során mindig felvállalták a harcot népükért.

Ilko Zsolt négygyermekes családapa is arra biztatta a jelenlévőket, hogy ne várják a csodát, mert az nem jön el. A bodrogközieken egyedül a munka segíthet, és ha nincsenek állami munkahelyek, akkor teremteni kell. Szintén a mezőgazdasági lehetőségekben hisz, de nem a növénytermesztésben, mert mára a földek már magánkézbe kerültek, hanem az állattenyésztés lehet a kiút.

Szunyog-Simon Tünde egy költői kérdéssel indította mondanivalóját: hogyan lehetséges az, hogy a szomszédos Nagykaposon, ahol jelentősen kisebb a magyarság aránya, mint Királyhelmecen, még mindig több a magyar iskolába járó gyerek, mint a szlovákba? Királyhelmecen viszont épp fordítva van. „Emiatt csak bennünk lehet a hiba! Mert az Ung-vidéki magyar nyakas paraszt, nem kétszínű, hanem egyenes, dolgos jellem” – fogalmazott. Végül egyértelműen leszögezte véleményét: számára az az igazán magyar ember, aki gyerekeinek magyar műveltséget ad!

Talán a legfontosabb dolgokat Furik Csaba fogalmazta meg felszólalásában, hangsúlyozva: a rossz helyzetért csakis a bodrogközieket terheli a felelősség. A politika eltávolodott a valóságtól, nem a közösségért dolgozik, hanem azért, hogy jól megéljen belőle. „Saját utunkat kell járnunk, saját csodánkat kell megcsinálnunk! Hol van az a felelősség, amely régen például egy Mailáth Józsefben megvolt? Az értelmiségiek felelőssége? Cél, eszköz és tiszta ember kell a változáshoz! És hallatnunk kell a hangunkat! Iskoláinkba viszont minőségre van szükség, mert ma gyerekeinknek se hitük, se tudásuk! Újból fel kell építeni valamit, mert Mailáth szavaival élve: ez a vidék többre érdemes! Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!”

A találkozón tehát sok értékes gondolat is megfogalmazódott, ugyanakkor az összejövetelen a város vezetői nem képviseltették magukat. Talán azért, mert ez a téma közülük senkit sem érdekel?

0 HOZZÁSZÓLÁS