2018. július 9., 15:57

A bevándorlókra fordított források csökkentését jelentette be az olasz belügyminiszter

Tíz euróval csökkenteni készül az Olaszországban tartózkodó migránsok ellátására jelenleg naponta és fejenként fordított 35 eurós összeget Matteo Salvini olasz belügyminiszter, és számításai szerint a kormány ezzel évente összesen félmilliárd eurót megtakaríthatna.

201705150925580.matteo-salvini-.jpg
Az általa vezetett Liga kormánypárt vasárnap esti gyűlésén a miniszter közölte, hogy belügyminiszterként még ebben a hónapban elrendeli a migránsokra fordított költségvetési források redukálását.

Matteo Salvini azt mondta, hogy Olaszország költi a legtöbbet a migránsokra. Sajtóforrások szerint mindazonáltal Finnországban naponta majdnem 50 euróba kerül a bevándorlók fejenkénti ellátása. Németországban szintén 35, Franciaországban pedig valamivel több mint 20 eurót költenek erre a célra.

Olaszországban a fejenkénti összegből fedezik a menedékkérelmet benyújtók, valamint az illegális bevándorlók táborokban vagy más szálláshelyeken történő elhelyezését és ellátását. Az országban gyakran ugyanabban a táborban tartózkodnak menekültek és kiutasításra várók is.

A belügyminiszter számítása szerint a csökkentéssel a római kormány évente 500 millió eurót tudna megtakarítani, a migránsok helyett biztonságra fordítva a megmaradó forrásokat.

A migránsok után járó fejenkénti összeget eddig Olaszországban a bevándorlóközpontokat működtető hatóságok, szervezetek és szövetkezetek kapták meg. Többször felmerült a gyanú, hogy a forrásokat nem megfelelően használták fel, vagy egyenesen a migránstáborokat behálózó dél-olaszországi bűnszervezetek tették zsebre a pénzt.

Tavaly Európa egyik legnagyobb migránstáboráról, a calabriai Isola di Capo Rizzutóban működő központról derült ki, hogy a 2005 és 2016 közötti fenntartására átutalt több mint 100 millió euró uniós forrásból 36 millió a 'ndrangheta helyi bűnszervezet kasszáiba vándorolt.

Matteo Salvini vasárnap bejelentette, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO) hajói után a földközi-tengeri nemzetközi katonai műveletek hajóit is ki akarja tiltani az olaszországi kikötőkből, miután az EuNavfor Med egyik hajója a tengeren megmentett 106 migránst a szicíliai Messina kikötőjében tette partra. A római védelmi tárca jelezte, hogy a kérdés nem a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közös kormányának miniszterelnök-helyettese azonban bejelentette, hogy támogatja Matteo Salvini tervét, és Róma készen áll újratárgyalni a földközi-tengeri európai missziók szabályait.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.