HIRDETÉS

6. Forma Biennálé-reinstalláció a Limes Galériában

hirek.sk 2018. február 24., 08:32
KOMÁROM. A Pro Arte Danubií – Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás rendezésében 6. Forma Biennálé – reinstalláció címmel február 23-án a Limes Galériában nyílt meg a Szlovák Képzőművészeti Unió tavaly Pozsonyban bemutatott, alkalmazott művészetre, formatervezésre fókuszáló, újrarendezett tárlata. A 33 hazai képzőművész szakmai zsűri által kiválogatott munkái március 18-ig tekinthetők meg a hajdani katonatemplom hajójában.

Ízelítő az alkalmazott művészet terén 2015 -17 között készült munkákból

A pénteki megnyitó ünnepségen Mgr. Bohunka Zamecová, a kiállítás kurátora elmondta: a Szlovák Képzőművészeti Unió (SVÚ) 2017-ben mutatkozott be először a szlovákiai viszonylatban páratlan Limes Galériában, s idén örömmel fogadta dr. Farkas Veronika galériaigazgató újabb felkérését. A 6. Forma Biennálé – reinstalláció című anyagot elsőként tavaly októberben a pozsonyi UMELKA Galéria közönsége láthatta. Az alkalmazott művészetre, formatervezésre fókuszáló, újrarendezett tárlattal ízelítőt kívántak nyújtani a 2015-17 között készült ilyen jellegű munkákból.

„A szakmai zsűri ékszereket, textíliákat, fotókat, kerámiákat, valamint az ipari formatervezés és a kisépítészet remekeit válogatta ki a bemutatandó alkotások közé, ezáltal biztosítva a „Forma“ megkívánt sokszínűségét. A munkák a kísérletező és innovatív mivoltukkal, illetve filozófiai dimenzióikkal tűntek ki, még nem is szólva az egyes anyagok feldolgozásának minőségéről és a hozzáadott értékükről“ – fogalmazott.

A jelenlevők azt is megtudták, hogy a Grand Prix fődíjat a Welcome című modellezett porcelán kompozációért a zsolnai Martin Rosenberger kapta, további egyenértékű díjban részesült a pozsonyi ¼ubomír Déèi Az 51-es körzet című intergrált ékszeréért és a turócszentmártoni Tibor Uhrín menetes zárással ellátott, excentrikus forgó faedényeiért. Remélhetőleg, a következő években majd hazai magyar alkotók díjnyertes műveit is szemrevételezhetjük a biennálé anyagában...

A kezdeményezés az anyagok újrahasznosításának fontosságát is hirdeti

Pavo¾ Krá¾, az SVÚ elnöke köszönetét fejezte ki Stubendek László polgármesternek és Farkas Veronika igazgatónak azért, hogy a város, illetve a galéria ismét befogadta a biennálé anyagát. „Ez alkalommal is több alkotótársammal együtt nagyon szívesen jöttünk Komáromba, és reméljük, hogy nem utoljára vagyunk itt...“ – jelentette ki.

Farkas Veronika elmondta: a Limesben a legjobb, legkorszerűbb szlovákiai képzőművészeti kezdeményezéseknek is szívesen adnak helyet. Kiemelte: az SVÚ ezzel a kezdeményezésével az anyagok újrahasznosításának fontosságát is hirdeti. Majd kifejezte reményét, hogy lesznek olyan pedagógusok, elsősorban a művészeti alapiskolákban, akik március 18-ig a diákjaikat is elviszik a kiállításra. 

A tárlat katalógusát maga a kurátor állította össze. A megnyitón közreműködött Pfeiferlik Tamás (ének) és Kis-Jakab József (zongora).

Fontos szlovák-magyar megbeszélés a helyi Monarchia Caféban

A tárlatnyitó előtt a Szlovák Képzőművészeti Unióhoz tartozó Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének (MAMSZE) tagjai a helyi Monarchia Caféban találkozhattak Pavo¾ Krá¾-lal, az unió elnökével és helyettesével, Branislav Jelenèík formatervezővel, akikkel az aktuális kultúrpolitikai kérdésekről és a tevékenységüket jelentős mértékben befolyásoló törvényváltozásokról is beszéltek.

A délutáni beszélgetésen jelen volt Kopócs Tibor festőművész, a MAMSZE elnöke is, aki portálunknak elmondta: „Pavo¾ Krá¾ festőművész és Branislav Jelenèík formatervező a MAMSZE vezetőségével arról az alkotó tevékenységgel kapcsolatban általuk javasolt törvényről (az alkotások védelméről szóló törvény - zákon o ochrane diel) is beszélt, amelyet korábban ők terjesztettek a szlovák parlament elé, s azt már el is fogadta a törvényhozás. A lényege, hogy a különféle területen működő alkotó művészek egzisztenciáját végre törvény is szavatolja és védje – szociális tekintetben, a műveik szempontjából és a bemutatkozási lehetőségek széleskörű biztosítását is beleértve. A beterjesztők azt akarták elérni, hogy a Szlovákiában létrejövő művek alkotóikkal együtt a jelenleginél nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesüljenek“.

„A  szlovákiai és a magyarországi képzőművészeti vérkeringésbe is beletartozunk“

Kopócs arra is kitért, hogy a szlovák és a magyar képzőművészek találkozójukon az elfogadott törvény gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit ugyancsak megvitatták, hiszen nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül egyet értenek az említett szándékkal és céllal, valamint közös terveik is vannak.

„Mivel a MAMSZE a felvidéki magyar kortárs képzőművészetet képviseli, ezért minden tőle telhető módon igyekszünk majd a gyakorlatban érvényesíteni a törvényt, valamint elmélyíteni együttműködésünket a szlovák alkotótársainkkal. Az SVÚ szeptemberben egy nagyszabású konferenciát rendez Pozsonyban, ahová a MAMSZE vezetőit is meghívta, s ott a saját igényeinket, elvárásainkat is megfogalmazhatjuk. Szeptember 3-án pedig a salgótarjáni képzőművész barátainkkal együtt állíthatjuk majd ki a műveinket a pozsonyi UMELKA Galériában – bizonyítva, hogy úgy a szlovákiai, mint a magyarországi képzőművészet vérkeringésébe beletartozunk“ – zárta tájékoztatását Kopócs Tibor.

0 HOZZÁSZÓLÁS