2013. március 24., 20:44

23 év után ártatlannak nyilvánították, szívrohamot kapott

NEW YORK. Szívrohamot kapott egy New York-i férfi két nappal azután, hogy kiszabadulhatott abból a börtönből, ahol 23 évet töltött el ártatlanul.

Az 58 éves David Rantát egy New York-i kórházban ápolják, ahová péntek éjjel szállították szívroham miatt - közölte ügyvédje, Pierre Sussman. Rantát csütörtökön engedték ki a börtönből.

Huszonhárom évet töltött a rácsok mögött, mivel 1990 februárjában bűnösnek találták egy haszid zsidó rabbi megölésében és gépkocsija elrablásában azt követően, hogy előzőleg megpróbált kirabolni egy gyémántfutárt. A Brooklyn körzeti ügyészség most megállapította, hogy súlyos tévedés volt az ellene folyó eljárás.

"Ahogyan a kezdetektől mindig is hangoztattam, semmi közöm nem volt az ügyhöz" - hangoztatta Ranta csütörtöki szabadulásakor a rá várakozó újságíróknak. Az eset annak idején nagy visszhangot kapott, a hatóságok gyorsan példás büntetést akartak kiszabni az elkövetőre.

Az ügy felülvizsgálatánál azonban kiderült, hogy a koronatanú, egy akkor még tinédzser fiú, aki azonosította Rantát - több ember közül őt választotta ki, mint elkövetőt -, közölte, annak idején nem ismerte fel a férfit.

Csak azért választotta őt, mert az egyik nyomozó azt mondta neki: válaszd ki a nagyorrú palit. Egy besúgó és barátnője, akik a férfit nevezték meg a lövöldözőként, később beismerték az ügyészeknek, hogy kitalálták történeteiket csak azért, hogy üzletet kössenek a hatóságokkal saját ügyüket illetően.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.