2013 a hajlékony mobilok éve lesz
A fejlesztések előrehaladott szakaszában van többek között az LG, a Philips, a Sharp, a Sony és a Nokia, de a szakértők szerint a Samsung áll a legközelebb a célhoz. Az új telefonok vékonyak és hajlíthatóak lesznek, mint egy penge – leginkább a papírra hasonlítanak majd.
Az ötlet és a technológia igazából nem új. A flexibilis elektronikai eszköz létrehozása ugyanolyan flexibilis műanyag hordozón már 1960-ban sikeres volt. Ekkor készült el ugyanis az első hajlékony napelem. A fejlesztések azóta nagy utat jártak be, a Philips 2005-ben mutatta be az első hajlékony kijelző prototípusát. A végeredmény pedig immáron tömegtermékként meg tud jelenni a hétköznapjainkban, és a gyártók kutatásai szerint rendkívül népszerű is lesz.
A hajlékony mobilok megjelenését az OLED technológia teszi lehetővé. Az OLED (Organic Light Emitting Diode, vagy Organic LED, azaz szerves fényt kibocsátó dióda) a szentjánosbogaraktól leste el a trükköt, miszerint bizonyos szerves anyagok fényt bocsátanak ki, amennyiben elektromos feszültség alá kerülnek. A jelenség megfelelő kiaknázásával olyan hajlékony kijelzőt lehet készíteni, amely órákban, mobilokban, okosbankkártyákban és ezer más dologban használható fel.
2006 óta például már mintegy 30 millió olyan e-könyvolvasó került forgalomba, amelynek hajlékony e-tinta kijelzője van. A színes, minden irányba hajlítható kijelzőnél azonban meg kellett oldani azt is, hogy mind a két oldala, tehát a képet sugárzó felület és az azt tápláló elektronikai kütyük is hajlíthatóak legyenek.
Közben megjelent az úgynevezett grafén, azaz az 1 atom vastagságú szén lap, amely erősebb a gyémántnál, átlátszó, ultrakönnyű, remek vezető és hajlékony. A tudósok szerint ez az anyag felválthatja a jövőben a szilikont, és forradalmasíthatja a ma ismert elektronikát. A jelek szerint az első lépést a mobilgyártók teszik meg, várhatóan majd jövőre. Utána jöhetnek a tabletek, a tévék és a napelemek is.