2017. november 22., 17:35

15. alkalommal rendezték meg a Hagyományok Napját Tornalján

TORNALJA. Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Hagyományok Napját a Tornaljai Tompa Mihály Művelődési Központban.
201711221652050.hagy04.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A folklórfesztivál a Gömörre talán legjellemzőbb tánccal és zenével, a vasvári verbunkkal vette kezdetét. Az elmúlt tizenöt évben az érdeklődés a fesztivál iránt váltakozó volt: többször telt ház előtt mutatkozhattak be a fellépők, egyszer-egyszer azonban előfordult, hogy kevesebben nézték meg a produkciókat.

Pusko Gábor szervező az ingadozó érdeklődést azzal indokolja, hogy Tornalján már hosszú ideje nincs folklórcsoport, legyen szó táncegyüttesről vagy kórusról. „Ez így nagyon nehéz. Most már nincs olyan, hogy beleszületik valaki ebbe a kultúrába, ezt újra kell tanulni” – fejtette ki.

A Hagyományok Napjának minden évben van egy vezérfonala, például a hangszeres népzene, a népdal, s van amikor a gyerekcsoportok, illetve a felnőttek veszik birtokukba a színpadot. Az idei fesztiválon a hivatásos előadók, valamint azok az amatőr táncegyüttesek mutatkozhattak be, akik magas színvonalon művelik a néptánc és népi kultúra eme formáját. A rendezvény házigazdája a Parapács zenekar, a Fölszálott a páva 2012 zenekari kategóriájának győztese, Tornalja Város Díja birtokosa.

Vojtonovszki Sándor, a Parapács zenekar tagja portálunknak elmondta, véleménye szerint a magyar népzenével, kultúrával foglalkozni – egész Kárpát-medencére értve – nagy kihívás mindenkinek, akár dalol, akár muzsikál vagy táncol. „A mai globalizált világban az emberek bezárkóznak, a televízió előtt ülnek, nagyon nehéz megmozdítani őket” – jegyezte meg hozzátéve, az ilyen jellegű szórakozáshoz belső igény kell. „Én úgy gondolom, hogy a Hagyományok Napja, amióta mi vagyunk a házigazdái –2010 óta van a Parapács zenekar ebben a formációban Pusko Márton prímásunkkal –, azóta felfelé ível. A művelődési ház igazgatójának a munkássága pedig mind-mind azt mutatja, hogy nem egy szélmalomharc ez, egyre többen jönnek, próbálja bevonni az iskolásokat, a környező tánccsoportokat, messzebbről vendégeket, a népzenei élet neves előadóit hívni. Színesebbé téve próbál tapogatózni, hogy kik azok, akikre igazán felkapják az emberek a fejüket” – fűzte hozzá.

Nem volt ez másként az idén sem, hiszen az előadók színes skálája és felkészültsége biztosította a jó hangulatot a késő estébe nyúló programnak. A Parapács zenekar mellett a Zsolca néptáncegyüttes, az Andrássy Dénes Kórus, a Szakállas Farkas Gömöri Dudazenekar, Tóth Lilla, Kurdi Gábor, Nagy Luca és Nyíri Gábor is színpadra lépett. A somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes a magyarbődi és somogyi, valamint a Vág-Garam közéből származó táncok mellett gömöri botolóval is színpadra lépett.

Az est második felében a Fonó zenekar adott koncertet, valamint a sepsiszentgyörgyi Háromszék táncegyüttes és a Heveder Banda lépett fel. A banda című táncszínházi előadás, amelyet Könczei Árpád rendezésében mutatott be a táncegyüttes, a palatkai banda életét kíséri végig egy lakodalom során, bemutatva a helyi népszokásokat.

„A kezdetekben csak autentikus folklórműsorokkal foglalkoztunk, de elsőként nyitottunk a különböző műfajok felé, elsősorban a táncszínházi produkciók felé. A táncjátékok, táncházi produkciók váltak kedvenceinkké, de nagyon nagy szeretettel készítünk műsorokat gyerekeknek, főleg interaktív műsorokat, mert azokat nagyon szeretjük. A társulat is, a csapat is úgy van felépülve, olyan tagjai vannak, akik szeretik ezt a sokszínűséget, sokféleképpen dolgozni” – magyarázta Deák Gyula Levente, a Háromszék táncegyüttes igazgatója.

A folklórfesztivál főszervezője a Kulturális Antropológiai Műhely, társszervezője a Tornaljai Tompa Mihály Művelődési Központ, valamint Tornalja városa. A rendezvény ideje alatt kézműves foglalkozások, kiállítás és vásár is várta az érdeklődőket, amelyet a várhosszúréti Gömöri Kézművesek Társulása biztosított.

201711221652050.hagy04.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.