Az államfő mindenkinek köszönetet mondott, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a két cég a szlovák gazdaságot erősítse, és több ezer embernek adjon munkát.
Putyin szerint mindez azért következhetett be, mert a Nyugat nem tudta kielemezni a világban zajló folyamatokat és saját befolyásának gyengülését.
Vírussal döntenék meg a nép uralmát!
A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért az utasok a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották.
A tagállamok által kért, vám és áfamentességre vonatkozó intézkedés február 24-től visszamenőleges hatállyal alkalmazható, és december 31-ig marad érvényben.
Az Európai Unió Tanácsának elnökségét a 27 tagállam nemzeti kormányai látják el, amelyek hathavonta, minden év január 1-jén és július 1-jén váltják egymást.
Július 2-án hosszú évek után újra szentmisét tartanak a Szent Kozma és Damján kápolnában.
Az Európai Unió sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy orosz diplomaták bulgáriai kiutasítása miatt Moszkva indokolatlanul megfenyegette Szófiát, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Bulgáriával.
Jóval több pénzben reménykedhetnek az idősek, mint amennyit idén kaptak.
A találkozón áttekintették a beruházással kapcsolatos teendőket, így minden adott ahhoz, hogy a projekt idén ősszel átléphessen az úgynevezett létesítési fázisba.
A 14 ország bevonásával megvalósuló projekt segít közös megoldásokat találni a 21. század kihívásara, erősíti az egész országok közötti összefogást.
Február 24-e óta összesen 314 008-an léptek át Szlovákiából Ukrajna területére.
A rendőrség úgy tudja, Peter Mókos Szencen és környékén dolgozott taxisofőrként.
Július első napjától változik a közúti balesetekre vonatkozó jogi szabályozás.
A támadásban 35 orosz katona vesztette életét, és két harckocsi, valamint több páncélozott jármű megsemmisült.
Az egyetlen korlátozás, ami eddig is érvényben volt, az az, hogy fizetésnél egyszerre maximum 50 érmét kötelesek elfogadni a pénztárnál.
Orbán Viktor kiemelte, a tagjelöltség a kezdő lépés, ami nem jelenti azt, hogy meg is kezdődnek a tárgyalások; ehhez feltételeket kell teljesítenie Kijevnek.
Magasrangú vendégeket várnak Martosra, az Esterházy Közéleti Tábor megnyitójára, amelynek nulladik napján átadják a martosi rendezvényliget díszkapuját.
Többek között magasabb lesz a gyermekek után járó adóbónusz, illetve a létminimum összege is.
Összesen 247 páciens szorul kórházi ellátásra.
A miniszterelnök arra is kitért, Magyarország minden más államnál nehezebb helyzetben van, mert egyszerre érinti az ukrajnai háború és a migránsáradat.
Nem kell meglepődni, természetesen nem délen...
Ha június végén parlamenti választást tartottak volna, a Hlas-SD végez az első helyen a szavazatok 20,5 százalékával.