POZSONY. A Szlovák Vasutak Rt.(ZSSK a.s.)egyetlen pártnak sem engedélyezte, hogy a vasúti kocsikban reklámanyagokat helyezzenek el.
POZSONY. A Gorilla-botránnyal kapcsolatos tüntetések pénteken délután négy órától Túrócszentmártonban, Eperjesen és Rózsahegyen folytatódnak. Erről a szervezők egy kétnapos össz-szlovákiai találkozó után nyújtottak tájékoztatást.
BUDAPEST. A dél-szlovákiai régió autonómiája a felvidéki magyarok megmaradása miatt lenne fontos, s ha ez nem válna valóra, 60-70 éven belül a megszűnés határára kerülhet a helyi magyarság - fejtette ki Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke a Magyar Rádió Határok Nélkül című műsorában.
KAPOSKELECSÉNY. A fiatalok már nem nagyon ismerik a házilag sajtolt napraforgóolajat, de az idősebbek még szájukban érzik az ízét. Az ung-vidéki Kaposkelecsényben ma is sajtolnak napraforgómagot.
ROZSNYÓ. Bizalmatlanság és pesszimizmus. Ez jellemzi a küszöbönálló parlamenti választások előtti hangulatot Rozsnyón.
FÜLEK. Bár a hivatalos kampánynyitók még hátravannak, a pártok már rég kampányolnak. Egyesek lakossági fórumokkal, mások látványos akciókkal próbálnak hatni választóikra.
POZSONY. Levélben szólította fel a Szlovák Útkezelő Vállalatot a kisebbségi nyelvű helységnévtáblák mihamarabbi kihelyezésére Érsek Árpád, a közlekedési tárca államtitkára csütörtökön.
POZSONY. Nem küzdenek megfelelő mértékben a korrupció ellen a politikai élet szereplői Szlovákiában - ezzel magyarázza a korrupciót a legtöbb megkérdezett a legfrissebb Eurobarométer felmérés tanúsága szerint.
POZSONY. Le akar mondani választójogáról és emiatt a Központi Választási Bizottsághoz fordult egy pozsonyi férfi - mondta a Központi Választási Bizottság elnöke, Nyílfa Péter.
POZSONY. A fővárosi Lamacs városrész Tesco áruházában összeesett és meghalt egy idős vásárló. A halál oka egyelőre ismeretlen. Szemtanúk szerint az őrző-védő szolgálat emberei senkit nem engedtek a haldokló közelébe. A Tesco tagad.
POZSONY. Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼NO)elnöke felvette a Robert Fico, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezére által szerdán elé dobott kesztyűt. Kijelentette, ha Fico 40-re csökkenti a képviselőjelötjei számát, akkor ő nem jelölteti magát a parlamenti választáson.
POZSONY. Magyarország az elmúlt 20 évben megérett a változásra, s ennek érdekében a konfliktusokat fel kellett vállalni – mondta a Szabad Újság legújabb számában Balogh Csaba magyar nagykövet.
POZSONY. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala meglepetéssel és csalódással vette tudomásul, hogy a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottságának február 13-i ülésén semmilyen formában nem értékelték a kisebbségi kultúrák fejlesztésére tett ígéretek megvalósulását.
POZSONY. Martin Lengyel politikai kampánytanácsadó azt javasolja volt főnökének, Mikuláš Dzurindának, hogy addig mondjon le a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ)vezetéséről, amíg a párt helyzete nem romlik tovább.
LONDON. Védhet a szellemi leépüléstől, ha hetente egyszer-kétszer kurkumával fűszerezett ételt, például curryt fogyaszt valaki - idézte svéd kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit lap.
POZSONY. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) visszavonja a választási kampányából a Tublatanka együttes hajdani, nagy slágereit. Mao Ïurinda énekes újabb dalaira cseréli őket.
POZSONY. Dobroslav Trnka, volt főügyész a múltban kezdeményezte a Gorilla-ügy kivizsgálásának leállítását. Az ügyésznőt hallgatásra kötelezték.
FÜLEK. Füleken tízezer ember él. A növekvő bünözés és a nagyszámú kihágás arra késztette a város vezetését, hogy újabb térfigyelő kamerákat helyezzen el a köztereken.
LÉVA. Halláskárosultak oktatása interaktív módszerekkel. Ez volt a fő téma ennek a Visegrádi Alap által támogatott két napos lévai konferenciának.
VÁRGEDE. Megmenekült a pusztulástól a Rimaszombati járásban található, várgedei Stojkovics kastély.
VÁSÁRÚT. A farsang hagyományosan közösségi idény, a társasági összejövetelek időszaka.
RÉVKOMÁROM, LÉVA. „Úgy gondolom, az összes jogi eszközt, minden lehetőséget, valamennyi fórumot ki kell használnunk arra, hogy az ügyünket sikerre vigyük” – nyilatkozta Boldoghy Olivér annak kapcsán, hogy nemzetközi porondra került a szlovákiai „kettős állampolgárok” ügye.
BUDAPEST, POZSONY. Szlovákiában ma befejeződött az alapiskolai és elkezdődött az óvodai beiratás. Szigeti László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke a felvidéki magyar iskolák kilátásairól és a magyar nyelvű oktatás helyzetéről beszélt az M1 Átjáró című műsorában.
POZSONY, BUDAPEST. Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára, Szlovákiából a többi között a Csemadok is.