Dunaszerdahely/Szímő. A II. világháború után kitelepített és deportált felvidéki magyarok tiszteletére Dunaszerdahelyen emlékművet avattak, Szímőn pedig kopjafát állítottak a templomkertben.
Ipolyság. Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Fegyverneki Ferenc nevét viselő katolikus iskola Ipolyságon.
LAS VEGAS. A csimpánzoknak sem mindegy, milyen ágyban alszanak: a rendelkezésükre álló fafajok közül a legstabilabb, legszilárdabb anyagút választják ki éjszakai fészkük elkészítéséhez.
NAGYSZOMBAT. Kellő időben ismerteti az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) nagyszombati megyefőnök-jelöltje nevét, miként azt is, kiket jelöl a megyei közgyűlésbe – közölte Renáta Zmajkovièová, a párt kerületi vezetője.
POZSONY. Robert Kaliòák belügyminiszter úgy véli, a hatályos jogszabályok szerint meg kell szüntetni a Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakcióját. Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) vezetője nem ért egyet a belügyminiszterrel.
POZSONY. Kizárólag független jelölteket támogat az őszi megyei választásokon Matoviè pártja.
TRENCSÉN. Egy 14 és egy 15 éves kiskorú követett el sorozatos nemi erőszakot egy 5 éves kisfiún a trencséni gyermekvárosban. A két elkövetőt feltételes szabadságvesztésre ítélték.
POZSONY. Sulík és Frešo pártja sínylette meg leginkább a Radièová-kormány bukását, derül ki a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete (SÚ SAV) tanulmányából.
POZSONY. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt egykori elnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke segítséget nyújtana anyagi problémákkal küszködő pártjának, amennyiben kiszélesítik jogköreit.
POZSONY. Ha az elmúlt hétvégén zajlottak volna a parlamenti választások, Robert Fico kormányfő pártja, az Irány-Szociáldemokrácia a szavazatok 39,4 százalékával győzött volna. A Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás 4,1 százalékkal nem jutott volna be a parlamentbe – derült ki a Polis ügynökség felméréséből.
CALGARY. Amerikai és kanadai kutatók szerint létezett olyan dinoszaurusz, amely ugyanúgy kotlott a tojásain, mint néhány madárfaj. Felfedezésük újabb adalék a 65 millió évvel ezelőtt kipusztult őslények és a madarak közötti evolúciós kapcsolat megerősítéséhez.
POZSONY. A Sme napilap szerint gyanús mozzanatok övezték Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke hétvégi házának építését.
NEW YORK. Jó oka van annak, hogy az anyja által felvett kisgyerek menten abbahagyja a sírást és megnyugszik. Egy friss tudományos publikáció szerint a kicsik automatikus megnyugvási reakciót élnek át, amint anyjuk vigasztalóan felveszi őket, és ez minden emlősnél így van, még az egereknél is.
POZSONY. ¼ubica Kolesárová meggyilkolt jogásznő, Mikuláš Vareha volt védője több bírósági ügyben szerepelt tanúként, illetve koronatanúként.
TOKIÓ. Betöltötte 116. életévét a Japánban élő Kimura Dzsiroemon, a világ legidősebb embere pénteken.
POZSONY. Ha márciusban zajlottak volna a parlamenti választások, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) a szavazatok 47,2 százalékával győzött volna a Median SK legfrisebb közvéleménykutatása szerint.
NYITRA. A lévai rendőrök a lakosság segítségét kérik a 49 éves, bakabányai (Pukanec) Edita Rakytová felkutatásához.
PÁRKÁNY. Csütörtökön a megyei választásokon való együttműködés lehetőségeiről tárgyalt a Most-Híd és a Magyar Közösség Pártja érsekújvári járási küldöttsége. A felek eltérően értelmezik a tárgyalás lefolyását.
NEW YORK. A fényhez hasonlóan a hangyák sem a legrövidebb, hanem a leggyorsabb utat választják, ha különböző fizikai tulajdonsággal rendelkező felületeken kell haladniuk céljuk felé - állapították meg német tudósok.
KASSA. Kétségbeejtő a kassai Ladislav helyzete, aki már több éve sikertelenül küzd súlyos betegségével: egy baleset után érzéketlenné vált és hatalmasra dagadt a jobb keze. A hazai orvosok szerint van lehetőség a végtag megmentésére, a férfi azonban ragaszkodik az amputációhoz.
POZSONY. Kampányt indított tavaly az egészségügyben tapasztalható korrupció ellen az Orvosi Szakszervezeti Szövetség. A résztvevők most egy feltűnő kitűzővel jelzik, hogy egyetértenek a kezdeményezéssel. Egyelőre nem sok eredménnyel.
Pozsony. A már 15 százalékot is elérő szlovákiai munkanélküliség csökkentésére rendkívüli ülést kezdeményezett a parlamenti ellenzék. Szerintük nem a nagyvállalatok kormányzati támogatása a megoldás.
Gúta. Több mint 330 diákot ejtettek túszul fegyveres terroristák egy gútai középiskolában. Ezt a feladatot kellett megoldania szerdán a magyar terrorelhárítóknak.
Borsi. Visszakerült a borsi várkastély előtti talapzatára a február végén ellopott és darabokra szabdalt II. Rákóczi Ferenc mellszobor.