Európában Ukrajna a harmadik ország, ahol hasonló rendszert léptettek működésbe.
A légitársaság eredetileg csak február 9-ig tervezte a járatok felfüggesztését.
Csúszik a Vág-híd aládúcolása, fordulat az izsai kereszteződés ügyében.
Többszörös nemi erőszak vádja elől menekült Szlovákiába.
Az, hogy a képviselők belátásuk szerint szavaztak, Merkel szerint a demokrácia "szörnyű napja", majd hozzátette, meg kellene semmisíteni a szavazás eredményét!
A Maastrichti Egyetem szerdán jelentette be, hogy 30 bitcoint fizetett váltságdíjként a számítógépes rendszerüket megtámadó hackereknek.
A Hamász szerdán felszólította a palesztinokat, hogy sokszorozzák meg támadásaikat Izrael ellen.
Nem állunk olyan jól, mint azt korábban gondoltuk. Messze még az ellenszer!
Az állatnak nyoma sincs.
A keddi nap után ma délelőtt a sajtó távollétében folytatódott a bírósági tárgyalás.
Az elnök elmozdításához kétharmados többséget kellett volna kapnia az erről szóló két indítványnak. Ez a feltétel azonban nem teljesült.
A magyar köztévé vendége volt Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője.
Fahrettin Koca egészségügyi miniszter csütörtökön azt mondta, hogy a korábban közöltekhez képest a szerencsétlenségnek három halottja és nem 157, hanem 179 sérültje van.
Donald Trump tavaly az ENSZ-ben tett egy kezdeményezést, amelynek nyomán most létrejött a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége.
Az új kínai koronavírus gyors terjedése aggasztja a szakértőket. A fertőzéssel kapcsolatos főbb ismereteket a Reuters brit hírügynökség foglalta össze szerdán.
4,17 millió eurót fizet ki a választási bizottságok tagjainak az állam, az összeg a tiszteletdíjakat és az étkezési költségeket tartalmazza.
Visszahívja az SNS Ján Krišandát, a párt megyei elnökét a választási listájáról, mert állítólag kapcsolatban állt Marian K.-val, akit Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásával vádolnak.
Az erfurti miniszterelnök-választás nem járult hozzá ahhoz, hogy kormányozható legyen Türingia.
A balesettel kapcsolatban a főügyészség nyomozást indított.
Pozitívan fogadta az Európai Bizottság a nyolc éve elindított Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott javaslatokat.