Meghalt egy idős beteg, harminchárommal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.
Szerdán 2.667 teszt eredményeképpen 63 esetben igazolták a koronavírus-fertőzöttséget.
Vajon mennyire bátran engedik el a szülők táborozni gyermekeiket és a legfontosabb, milyen a hangulat a táborokban?
Július végén az MKP, a Híd és az Összefogás közéleti piknik címen egyeztető fórumot tartott a lehetséges együttműködésről Gombaszögön. A hárompárti tárgyalássorozat első fordulója augusztus 7-én, pénteken lesz az MKP pozsonyi székházában.
A lépést azzal indokolták, hogy dezinformál a kórokozóról, ami ellenkezik a cég politikájával koronavírus-témában.
Ha épp az üdülőben lett volna az elnök, vagy családtagja, akkor a biztonsági őrök akár agyon is lőhették volna az illetéktelen behatolókat.
Kisebb létszámú osztályokban, ötvenezer új pedagógus bevetésével indítanák az új iskolaévet.
A 29 éves szabadúszó újságírót és tanárt akkor gyilkolták meg több lövéssel, amikor éppen bevásárolni indult otthonából.
Az ügyben a prágai városi bíróság dönt.
Ammónium-nitrát robbanására utalnak a jelek. Több ország is felajánlotta segítségét.
Állítja, tiszta a lelkiismerete.
A felvidéki magyar diákságot érintő problémákat és kérdésköröket vitatták meg.
36 ezer főről 24 ezerre csökken a Németországban lévő amerikai kontingens létszáma.
Erőszakosan léptek fel a határt védő egyenruhásokkal szemben, kövekkel dobálták meg őket, néhányan obszcénul, szeméremsértő módon viselkedtek.
Az alap létrehozása elősegítheti a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került kulturális intézmények fennmaradását.
Tartalmas időtöltést, jó szórakozást a Magyar7-tel, ezen a héten is!
Libanon ad otthont a Közel-Kelet talán utolsó jelentős lélekszámú keresztény közösségének.
Ukrajna az aktív fertőzöttek száma alapján zöld és piros zónába sorolja az országokat.
Afgán és indiai állampolgárok kerültek rendőrkézre.
A Görögországba igyekvő turistáknak regisztrálniuk kell,ellenkező esetben az országba érkezéskor 500 euró pénzbírságot szabhatnak ki rájuk.
Az oktatási törvény jelenleg csak az alsó tagozatos gyerekek számára engedélyezi az individuális oktatást.
Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár, aki ellen vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt indult büntetőeljárás.