A szlovén kormány csütörtökön felülbírálta a biztonságos országok listáját, és Horvátországot "vörös listára" helyzete.
A Fox News beszámolója szerint a radikális zavargók megpróbálták lebontani a coloradói szövetségi állam parlamentjét védő kordont.
A rendőrfőnök közleménye szerint Sabrina Belcher csupán zavart akart kelteni a közösségben, hogy azt később a saját előnyére fordítsa.
Az emlékművek térségében történő esetleges rendbontások és zavargások esetén a tüntetők már nem a városi rendőrséggel, hanem a hadsereggel kerülnek szembe.
Az előző napokhoz képest enyhén csökkent az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában.
Az egészségügyi tárca abban bízik, hogy az emberek belátják a koronavírus elleni védőoltás előnyeit.
A korcsoportok, vagyis a 2 és 40 év közöttiek, valamint az idősebbek közötti fertőzés intenzív, emiatt új intézkedésekre lesz szükség
A kisbuszban utazók valamennyien életüket vesztették.
Alaptalannak nevezte a NATO szóvivője Aljakszandr Lukasenka azon állításait, hogy a katonai szövetség csapatokat vonultat fel Fehéroroszország nyugati határai mentén.
A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek.
Németország 2015 óta 120 milliárd eurót adott ki migránsokra, és ez nem térül meg, mert nem kezdenek el dolgozni, nem illeszkednek be az illegális bevándorlók.
Szombaton 1723 tesztet végeztek el, 40 mintát találtak pozitívnak.
Meghalt két idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 613 fő, 3695-en pedig már meggyógyultak.
Trianon 100. évfordulójára egy kettős keresztet állítottak a hagyományőrzők a Nemzeti Történeti Emlékparkban.
A tiltakozók elsősorban a korrupciós vádak miatt támadják a csalás, megvesztegetés és hivatali visszaélés miatt bíróság elé került miniszterelnököt.
Szombaton világszerte 261 802 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak.
Pelosi: Trump "veszélyes" kijelentést tett és az elnök túlment minden határon azzal, hogy politizálással vádolta a gyógyszerfelügyeleti hatóságot.
Nem nagyon valószínű, hogy a venezuelai kormány rakétákat vásárolna, mert az alapvető élelmiszer- és üzemanyag-ellátás is gondokat okoz az országnak.
Nello Musumeci a bejelentésével nyíltan szembeszegült a római kormánnyal, amely két hónapja Szicíliába helyezi át a Lampedusára érkezőket.
Csehországban pénteken, első ízben az ötszázat is meghaladta a napi megbetegedések száma.
Az oktatási minisztérium ugyanis engedélyezte, hogy szeptembertől megkezdődhet az óvodai nevelés a Kassai Magyar Református Óvodában.
A párt korábbi alelnöke az egyetlen elnökjelölt volt.
Romániában ötszáz fölé emelkedett az intenzív osztályon kezeltek száma.
Lukasenka nem tért ki arra, mire alapozza ezt az állítását.