A Speciális Büntetőbíróságon ma délelőtt elkezdődött a tárgyalás Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében.
A Nyugat-Balkánon szerdáról csütörtökre 742-vel emelkedett az igazolt fertőzöttek és 18-cal a halálos áldozatok száma.
Szerdán 121 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.
Magyarországon eddig azonosított fertőzöttek száma 6923-ra, az elhunytaké pedig 620-ra nőtt.
Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte - fedezték fel Izraelben plazmadonorok vizsgálata során.
Az egészségügyi minisztérium csütörtök reggeli kimutatása szerint szerdán 650 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami mintegy 150-el több az eddigi legmagasabb, előző napi esetszámnál.
A parlament alelnöke szerint erősödik a jogállamiság.
Az iskolaigazgatók elképzelhetetlennek tartják a szájmaszkban való tanulást.
Újból elfogadta a parlament az elektronikus kommunikációról szóló törvényt.
Kiderült, nem is csoda, a kormány elfelejtett szerződést kötni velük...
Az ECOWAS felszólította a puccsistákat, hogy haladéktalanul adják át a hatalmat egy átmeneti civil kormányzatnak.
A szakértők megvizsgálták a holteseteket, és a laboreredmények vizsgálata alapján kimutatták a koronavírusfertőzést.
Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója.
Szeptember 5-től csak negatív koronavírus-teszttel léphetnek Ciprus területére a szlovák állampolgárok. A teszt nem lehet 72 óránál régebbi.
Különkiadásban számol be a szlovák köztelevízió (RTVS) csütörtökön (szeptember 3.) az ítélethozatalról a Kuciak-gyilkosság ügyében.
Az ideiglenes rendőrfőnök elutasítja a gazdasági jellegű bűncselekmények és a korrupció mellékvágányon való kezelését.
Kivételek erősítik a szabályt, de ha biztosra akarunk menni és megúszni a pénzbüntetést, inkább mindenhol tegyük fel a maszkot.
Jozef Chovanec szlovák állampolgár 2018 februárjában halt meg, miután összetűzésbe került a rendőrökkel Charleroi városában, a helyi repülőtéren.
Szájhősködés szájmaszk nélkül.
Felhívták a figyelmet, nem tudni, a gyógyultak ellenanyaga megvédi-e őket az újrafertőzéstől.
Szándékos rémhírterjesztésért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
A nyugdíjas korosztályt különösen megviselték a járvány következményei.