Az Európai Bizottság szerint a módosított törvény több tekintetben is uniós jogot sért, ezért kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bíróságon.
Ondrej Šprlák a párt szóvivője elmondta, az SaS kész több szakmai és színvonalas javaslataival hozzájárulni a modern Szlovákia nevezetű dokumentum tervezetéhez.
Húsz év börtönre ítélték a Maldív-szigetek volt alelnökét pénzmosás vádjával.
Az elnök betegsége miatt eldurvult a közbeszéd, a demokratáknak viszont vigyázniuk kell, hogyan kezelik a helyzetet, mert a választók nem szokták honorálni, ha betegség esetén rosszat kívánnak az ellenfélnek - vélekedett.
Aki 19 éves korától dolgozik, akár már 59 évesen is nyugdíjba vonulhatna.
Jelenleg 311 koronavírusos beteget ápolnak a szlovákiai kórházakban - ez a szám október 1-jén még csak 251 volt.
Románia 14 napos karanténkötelezettséget vezetett be szerdától a Magyarországról és másik 48 olyan országból érkezők számára, ahol az utóbbi két hétben a koronavírus-fertőzések lakosságarányos száma meghaladta a romániai adatot.
Egy 15 éves kecskeméti kamaszfiú kerül hamarosan bíróság elé, miután egy autólopás után rendőrkézre került. A hatósági vizsgálat során kiderült, nem ez az egyetlen bűncselekmény a számláján.
Az ügyészség azt kéri, a bíróság indítson eljárást a veszélyhelyzet kihirdetése kapcsán,
A kormányfő hangsúlyozta, számára az emberek egészsége és élete a fontos, nem pedig a politikai siker vagy támogatottság.
Hétfőn 3.750 teszt eredményeként csupán 320 új fertőzöttet találtak.
A tüntetők elfoglalták a kirgiz kormány épületét és a városházát, az államfő puccskísérletről beszél.
Március elejétől, a járvány kezdetétől, 85 566 embernél mutatták ki a fertőzést. Ezek több mint fele már kigyógyult, jelenleg mintegy 38 ezret tartanak nyilván igazolt fertőzöttként.
A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.
Az 57 jelentkező közül korántsem biztos, hogy az összesből aktív tartalékos katona válhat.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Az Egyesült Államok több városában is rokonszenv-tüntetéseket, meneteket és autós felvonulásokat tartottak Trump mellett.
Közel 25 ezer szíriai állampolgár, többségében a túlzsúfolt al-holi menekülttáborban lévő nő és gyerek távozhat szabadon, valamint a kurdok ezentúl "nem vállalnak felelősséget" további 45 ezer külföldi fogolyért.
Oroszország, az USA és Franciaország "a leghatározottabban elítéli az erőszak példátlan és veszélyes eszkalációját" a hegyi-karabahi konfliktusövezetben és annak határain kívül.
"Érzékelem a frusztráltságot és a nehéz helyzetet."
A módosítás célja az illegálisan tartott fegyverek számának csökkentése.
Az egyetem vezetése szerint egyelőre nincs ok a távoktatás bevezetésére.