Az ukránok szerint a két elnök találkozója részben meghatározta a nemzetközi politika, valamint a Washington és Moszkva közötti kétoldalú kapcsolatok helyzetét.
Az áldozat krónikus beteg volt.
A magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik.
A mobil oltócsapatok, a körzeti orvosok által beadott védőoltás szerinte segítheti a minél nagyobb védettség elérését.
A tárcavezető kiemelte, hogy a muravidéki nemzeti közösség támogatása továbbra is a magyar külpolitika fókuszában van.
Hetente tíz szennyvízmintát vesznek az országban.
A volt kormányfő azt üzeni a polgároknak, ne vegyék félvárról a közeledő veszélyt.
A kiutazással nem lesz gond, de a hazatéréssel már lehet.
Milan Krajniak szerint úgy kellene módosítani az intézkedéseket, hogy tudjanak róla, ha az indiai variánst behurcolják Szlovákiába, és aztán ennek megfelelő intézkedéseket kellene foganatosítani.
A nagy elődök nevéhez és munkásságához méltó módon igyekeznek dolgozni.
Az államtitkár szerint a delta variáns komoly problémát jelent egész Európa számára.
Míg Pozsonyban már a lakosság 52 százaléka esett át az oltáson, 10 olyan járás van az országban, ahol még a 25 százalékos oltottságot sem érték elé.
A helyzet javulásához az is hozzájárul, hogy jelentősen felgyorsult az oltási folyamat.
Šóth maga is háziorvos, ezért megérti, hogy ennek mihamarabb el kell indulnia, mert így sokkal több ember lehet beoltani rövid időn belül.
Természetesen minden idők második (az első hely örökre Reagané) legszórakoztatóbb amerikai elnöke, Donald Trump sem hagyta szó nélkül a tegnapi történelmi találkozót Genfben.
Véget ért a 2021-es népszámlálás második, úgynevezett asszisztált időszaka is, a továbbiakban már a lakosság kihagyásával, a meglevő egyéb adatbázisokból folyik az összeírás.
Különböző tartományokban legalább 27 körzetet sikerült megszerezniük a táliboknak.
A hőségriadó délután 2 órától 5 óráig lesz érvényben.
Az abszolút csúcstartó természetesen a Pfizer/BioNTech közös vakcinája, amely ma gyakorlatilag a szlovák oltási program gerincét adja.
A járvány ugyan visszaszorulóban van Szlovákiában, de néhány tucat új fertőzöttet szinte minden nap regisztrálnak. Szerdán például 61 embernél igazolták a fertőzés tényét.
Kórházban 320 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.
A második dózis beadását egy nappal vagy akár egy hónappal is el lehet halasztani.
Eredetileg injekcióval kellett volna kivégezni a halálraítélteket, ám a börtönök vezetői közölték, hogy nem tudnak beszerezni méreganyagot.
Mintha veszítene erejéből a vírus.