A szlovákiai laboratóriumokban pénteken a 11 605 kiértékelt tesztből 329 bizonyult pozitívnak (2,82 százalék).
Fekete Irén bízik abban, hogy az idei tanév már sokkal zökkenőmentesebb lesz, mint a tavalyi.
A szeptember 2-i adatok szerint hónapok óta nem látott magasságba nőtt az új fertőzöttek száma.
A radikális iszlamisták három forrása is azt közölte a Reuters hírügynökség szerint, hogy kezükre került a tartomány.
Heger szerint a szakértők és a Közegészségügyi Hivatal jogosult dönteni.
Új bizonyítékok merültek fel, melyek alapjaiban kérdőjelezik meg a tanúk szavahihetőségét, de ez egyelőre nem elég.
Vajon tényleg azonos szabályok vonatkoznak minden tömegrendezvényre?
Florin Cîțu miniszterelnök elmondta: a fejlesztési terv szerepelt a kormányprogramban, s akik ma szembefordulnak vele, tulajdonképpen a kormányprogram végrehajtását akadályozzák.
Az érintett városokban és községekben a terepmunkások is figyelemmel kísérik a helyzet alakulását.
Az ivartalanítás fontosságát nem lehet elég sokszor hangsúlyozni.
Az SaS ugyanezt javasolta a koalíciós partnereinek és az egészségügy-miniszternek.
A 12 és 18 év közötti fiatalokat minden megyében oltják.
Az eseményre egy ideiglenes szentélyt húztak fel.
A vakcina harmadik adagjának beadásáról is szó esett.
Állítólag a tálibok az elmúlt két nap harcaiban már mintegy 350 embert vesztettek, és további 35 harcosukat ejtették fogságba.
Hiába van háromszor annyi magyar az országban, mint más nemzetiség, rafinált politizálással ez a többség megkerülhető.
Az átoltottság meghaladta a 70 százalékot: több mint 38 millió olasz részesült már két adag oltásban.
Kár volna elszalasztani?
Már csak sima miniszterként.
Bár az Egyesült Államok és szövetségesei nem tudtak demokráciát teremteni Afganisztánban, a sajtó működését sikerült felvirágoztatni.
A legutóbb közzétett felmérések szerint a miniszterelnök népszerűsége körülbelül 26 százalékra esett vissza.
Nézze meg, mennyi az átlagbér Csehországban.
Ismét megállapodtak, hogy mikor érkezhet a további szállítmány.
Az ukrán határőrizeti szerv tájékoztatása szerint az informatikai rendszerük hibájának elhárításán már dolgoznak.