Szlovákia továbbra is Beneš kottájából játszik

Ekkor azonban az országban élő magyar kisebbség elleni egyéb, szintén alapvető jogokat megvonó elnöki rendelkezések – dekrétumok és az ezeket a szlovák országrészben megerősítő Szlovák Nemzeti Tanács által hozott határozatok már pár hónapja életbe léptek, illetve éppen elfogadásra vártak, így a kitelepítés már csak végleges lépés lett volna Csehszlovákia nemzeti egyszínűsítése irányába. 

Ahogy azt az évszámok is jelzik, nyolcvan évvel ezelőtti eseményekről van szó, amely során olyan mély sebek is beforrni látszanak, amelyeket csak egy világháború tudott ejteni.

Beneš elnök dekrétumai viszont – minden ellentétes híresztelés ellenére élnek, és az éppen aktuális országvezetés minden tagadása ellenére ma is új viszonyokat hoznak létre, például a földtulajdon elkobzását illetően mindenképpen. A témával évek óta foglalkozik dr. Bugár Viktor szakjogász, aki bármiféle hivatalos felkérés nélkül, saját kezdeményezésből figyeli és kutatja azt a folyamatot, amelynek lényege, hogy a Szlovák Köztársaság illetékes hivatala, főképpen a Szlovák Földalap (SZF) vagy a Szlovák Erdővállalat (SZE) programszerűen, hol kisebb, hol nagyobb vehemenciával keresi mindazon földterületeket, amelyek valamilyen adminisztratív oknál fogva nem kerültek ténylegesen elkobzásra, bár annak tulajdonosa a Beneš-dekrétumok alapján a kollektíven bűnösnek kikiáltott magyar vagy német közösséghez tartozott. Bugár Viktor folyamatosan tájékoztatja lapunkat a fejleményekről, így most a folyamatot elindító Beneš elnöknek „szentelt” különszámunkban ennek esszenciáját szeretnénk olvasóinknak bemutatni. 

A tisztánlátás kedvéért mindjárt az ismertetés elején szükséges elmondani, hogy nem valamiféle pénzügyi megváltásról rendelkeztek a földelkobzási dekrétumok és az ezt megerősítő szlovák nemzeti tanácsi rendeletek. A magyar nemzetiségűek tulajdonában lévő ingatlanok ingyen, bármilyen ellenszolgáltatás nélkül kerültek át az állam vagyonába, amelyeket aztán előnyös feltételek mellett elsősorban a Szlovákia déli, magyarok lakta részeibe beköltöző szlovák igénylők között osztotta el. 

Több parcella viszont, ilyen-olyan okból, az eredeti tulajdonosok nevén volt, illetve vélhetően még van napjainkban is – ismerteti a helyzetet Bugár Viktor, majd úgy folytatja, hogy több esetben már az eredeti tulajdonosok örökösei nevén vannak ezek a parcellák.

Az állam viszont a saját céljainak megfelelő rendet szeretne – hangsúlyozza az ingatlanügyi szakjogász. Az államot nem érdekli, hogy a rendszerváltás után már lefolyt egy telekkönyv-rendezési folyamat, és ezek az emberek maradtak a bejegyzett tulajdonosok. Az államot, pontosabban az állam nevében eljáró Földalapot az sem érdekli, hogy egyes esetekben már a hagyatéki tárgyalások is lefolytak, és az állam ezekben is elismerte az örökösök jogát. Most a Földalap újból nekifutott, és bírósági úton szeretné kimondatni, hogy ezek az ingatlanok állami tulajdonba kell, hogy kerüljenek. És itt kendőzetlenül kimondják, hogy az egykori tulajdonosok magyarok voltak, tehát már rég el kellett volna venni tőlük ezeket a földeket!

Mária Kolíková akkori igazságügyi miniszter még 2020-ban egy képviselői interpellációra (Gyimesi György) adott válaszában megfogalmazta azt a lényegi álláspontot, amelyet minden eddigi szlovákiai kormányzat képviselt. Lényege: az igazságügyi tárca meggyőződése, hogy a Beneš-dekrétumok egy már lezárt, lényegükben a második világháborúval szorosan összefüggő probléma- és kérdéskört jelentenek. 

Ugyanakkor Mária Kolíková lapunknak azt nyilatkozta, hogy nem tudja elképzelni a Beneš-dekrétumok kétségbe vonását. A dekrétumokat olyan legitim dokumentumokként értelmezi, amelyeket az adott korszakban adtak ki, tekintettel a második világháborúban történt eseményekre, figyelembe véve a háború utáni viszonyokat. Hozzátette, hogy nyilván nem lehet ezeket annak alapján értékelni, ahogy ma, békeidőben tekintünk az igazságosságra, jogállamra és a demokráciára.

Rövid gondolatok, ám mégis mennyire meghatározó álláspontot jelentenek. A Kolíková által megfogalmazott álláspont jelenti az alapját annak, hogy a szlovák állam a 2000-es években már nem elkobozza a földeket, hanem úgymond „korrigálja” a bejegyzéseket. Azaz, akinek szerintük el kellett volna már régen venni a vagyonát, azt most korrigálják, és elveszik. Békeidőben, jogállamban és demokráciá-ban…ahogy a miniszter asszony sorolta az előbbiekben. 

Azt viszont már a veterán politikusnak számító Csáky Páltól tudjuk, hogy a rendszerváltás után a csehek főképpen a hasonló bűnösséggel vádolt német kisebbségre figyeltek. Ennek ellenére Václav Havel köztársasági elnök még 1991-ben javaslatot tett a magyarok jogfosztásával foglalkozó bizottság létrehozására. Ez a bizottság többször ülésezett is, ám ’92-ben Havel már csak akkor látott esélyt bármilyen eredmény elérésére, ha az egykori Csehszlovákia egyben marad. Ez nem így történt, a kérdés tehát lekerült a fontossági listáról. František Mikloško pozsonyi parlamenti elnöksége alatt (1990–1992) látszott valós esély legalább egy bocsánatkérő határozat elfogadására, de ahogy csökkent a támogató többség, úgy növekedett Mikloško félelme is egy nemzetközi blamázstól, hogy még egy ilyen nyilatkozatra sem képes az önállósodó Szlovákia parlamentje. Végül a házelnök törölte a javaslatot a napirendi pontok közül – emlékezik vissza Csáky, aki szerint ezt azért fontos kiemelni, mivel előtte mind a német kisebbségtől, mind a zsidó közösségtől bocsánatot kért az ország, sőt, még anyagi kártérítésre is sor került.

Visszatérve napjainkba: bármilyen drámainak is tűnik a kijelentés, Szlovákia hatóságai nem tesznek mást, mint megpróbálják levadászni azokat a még fellelhető ingatlanokat, amelyek tulajdonosai fölött Prága és Pozsony nyolc évtizede már pálcát tört.

Bugár Viktor a hivatalos szlovák állásponttal ellentétes véleményen van, s tapasztalatait, illetve az ebből adódó javaslatait egy olyan munkában foglalta össze, amely megnyerte a Kisebbségi Jogvédő Intézet által kiírt pályázatot is. Bugár ebben kifejti, hogy a földelkobzásokkal kapcsolatos dekrétumok a mai napig érvényben vannak és hatályosak, illetve milyen módon hajtják végre utólagosan a konfiskációs határozatokat.

Például a telekkönyvek a vezeték- és keresztnév mellett csak a kataszteri terület megnevezését tartalmazták, azaz ilyen hiányos adatok kerültek az elkobzási határozatokba is.

Az elkobzási határozatok jogalapja a 104/1945 sz. nemzeti tanácsi határozat, mely a mai napig hatályos, amit törvénnyel soha nem függesztett fel a szlovák törvényhozás. A Szlovák Földalap által napjainkban vizsgált határozatokat pontosan ennek az SZNT határozatnak az alapján adták ki. Ebből kifolyólag a hivatalos hatóságok véleménye az, hogy az egyes elkobzási határozatok – ugyanúgy, mint a 104/1945 sz. SZNT határozat – továbbra is releváns és hatályos jogi dokumentumok, amelyek alkalmasak az ingatlan-nyilvántartásban történő tulajdonjogi változások kezdeményezésére – állapítja meg a jogász, majd hozzáteszi, hogy a hivatalos vélemény szerint tehát ezek a határozatok kiadásukkal érvényesnek tekinthetők, nem szükséges a Földalapnak, esetleg az Erdővállalatnak bizonyítani, hogy ezeket a dokumentumokat a címzetteknek annak idején kézbesítették. Vagyis, ha az elkobzási határozatokat nem hajtották végre azonnal, még nem jelenti azt, ne lehetne most, nyolcvan év elteltével megtenni, vagyis „korrigálható” a probléma és bejegyezhetők a határozatok az ingatlan-nyilvántartásba. Bugár Viktor jogász azonban felteszi a kérdést, hogy az elkobzási határozatok teljesítik-e a jelenlegi kataszteri törvény formális feltételeit és bejegyezhetők-e az ingatlan-nyilvántartásba?

Ezekben az esetekben valószínű, hogy az állami szervek nem tettek eleget a törvényből adódó kötelességüknek, véli a szakjogász és feltételezi, hogy az elkobzási határozatokat nagy számban, automatikusan iktatták és dolgozták fel, így véleménye szerint ezekben az eljárásokban jogszabálysértések történtek. 

A díjnyertes pályamunka tartalmaz egy beadásra kész törvénymódosító-javaslatot is, amely nem szünteti meg sem a dekrétumokat, sem a határozatokat, pusztán hatályon kívül helyezné azokat.

A törvénymódosítás elfogadása viszont már politikai kérdés. Igaz ugyan, hogy Peter Pellegrini az elnökválasztási kampányban (2024-ben) Forró Krisztiánnak, későbbi kisebbségi tanácsadójának nyilvánosan megígérte, hogy megnyitja a jogtalan földelkobzások kérdését, de azóta semmilyen nyilvános kezdeményezés nem történt. 

Várunk.

Megjelent a Magyar7 2025/43-44.számában.