2025. október 3., 18:01

Robert Fico ismét bizonyította, hogy képes sakkban tartani az ellenzéket - elemzőt kérdeztünk

A szlovák parlament 90 szavazattal elfogadta az alkotmánymódosítást, amely többek között kimondja: csak két nem létezik, férfi és nő. A módosítást nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzéki KDH, valamint Igor Matovič mozgalmának két képviselője is megszavazta. Mit jelenthet mindez a gyakorlatban, és milyen politikai következményekkel járhat? Erről kérdeztük Juraj Hrabko politikai elemzőt.  

Kormánykritika
Juraj Hrabko
Fotó: TASR

Az alkotmánymódosítás több változtatást hozott, de Juraj Hrabko szerint ezek tényleges hatása csak a jövőben derül ki, és attól is függ, hogy az Európai Unió esetlegesen szankciókat vezet-e be Szlovákiával szemben.

Lehet, hogy árt az országnak, de az is lehet, hogy nem, minden attól függ, milyen további lépések következnek

– fogalmazott.

A két nem alkotmányba foglalását inkább szimbolikus gesztusnak tartja.

Ez olyan, mintha a képviselők beleírták volna az alkotmányba, hogy nappal világos van, éjjel pedig sötét. Több biológiai nem ugyanis nem létezik, ezt mindenki tudja és látja, erről soha nem volt vita.

- fejtette ki Hrabko.

Politikai játszma, nem erkölcsi diadal

Az elemző szerint a nagyobb meglepetés nem is a szavazatok száma volt, hanem az, ahogyan az egész folyamat lezajlott. 

Robert Fico soha nem kormányzott alkotmányos többséggel, mégis mindig képes volt keresztülvinni módosításokat. Most is egy nagy politikai játszmának lehettünk a tanúi, megalázta azokat a pártokat, amelyek ellenezték a javaslatot. A KDH-t pedig a szokásos módon kihasználta és felhasználta.

- véli az elemző.

Az ellenzék megosztottsága nem újdonság

A Slovensko mozgalom két képviselője, Marek Krajčí, és Rastislav Krátky is a koalícióval együtt szavazott. Hrabko úgy véli,

ez nem jelent valódi törést az ellenzékben, mert az már régóta megosztott. 

Én nem is ellenzéknek hívom őket, inkább parlamenti, de kormányon kívüli pártoknak. Fico nem most osztotta meg őket, hanem már korábban szétesett a tábor.

- állapítja meg az elemző.

A KDH tudatosan szavazott Ficóval

Felmerül a kérdés, hogy a kereszténydemokraták nem estek-e csapdába. Hrabko ezt máshogy látja. 

Nem lehet csapdáról beszélni. A KDH tudatosan és önként szavazott igennel, annak ellenére, hogy a saját javaslatukat Fico azonnal lesöpörte. A KDH mindig hajlandó támogatni Ficót, ha közben elérhet valamit a saját programjából.

- magyarázza az elemző.

Matovičék csak szavakban harcolnak a "maffia" ellen

Hrabko szerint a Slovensko mozgalom hitelességét erősen rontja, hogy nincs frakciófegyelem. 

Ez is azt mutatja, hogy a maffiával való harc csak szavakban létezik. Nem ez az első eset. Amikor három éve a parlament Fico mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazott, két vokshiányzott, és pont Matovič mozgalmának két képviselője mentette meg Ficót. Így harcol Matovič a "maffia" ellen, leginkább szavakkal.
Ellenzéki belharcok, Fico kormányoz

Az elemző szerint az ellenzék belső feszültségei mélyek. 

Az ellenzék amíg egymással vitatkozik, Fico kormányoz. Matovičot a többiek kiszorítják, ő pedig minden adandó alkalommal bosszút áll. Ezért nincs ma alternatívája a kormánykoalíciónak. A kabinet játszik az egész országgal, a többi párt pedig a saját homokozójában mutogatja, ki az erősebb. Ez az új politikusi magatartás.
Fico a nyertes

A szavazás legnagyobb nyertese egyértelműen Robert Fico, állítja Hrabko. 

Most az alkotmány lehetővé teszi számára, hogy az Európai Unióban még inkább barátságtalan politikát folytasson. Ez természetesen következményekkel jár majd, nem épp barátságosakkal Szlovákia számára. Az EU megvan Szlovákia nélkül is, de Szlovákia nem tud működni az EU nélkül, pláne nem szuverén, önálló államként. És ez csak egy példa a sok közül arra, hogy az új alkotmányos keretekkel Fico mennyire széles mozgásteret nyert.

- fejti ki Hrabko.

"Az alkotmánymódosítás tehát gyakorlati következményeit tekintve egyelőre bizonytalan, szimbolikus értéke azonban annál nagyobb. Robert Fico ismét bizonyította, hogy képes sakkban tartani az ellenzéket, és kihasználni annak megosztottságát. A KDH tudatos együttműködése, a Slovensko hiteltelen kettőssége és az ellenzék belharcai mind-mind az ő kezére játszanak" - húzta alá az elemző.

Megosztás
Címkék