2026. július 22., 18:43

Pellegrini vasárnap Kínába utazik, Hszi Csin-ping kínai elnökkel is tárgyal

Peter Pellegrini köztársasági elnök július 26-án, vasárnap háromnapos állami látogatásra utazik Kínába. A látogatás Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására valósul meg. Erről az Elnöki Hivatal kommunikációs osztálya tájékoztatta a TASR hírügynökséget. 

Peter Pellegrini
Peter Pellegrini
Fotó: TASR/AP

A két államfő megbeszélésén a kétoldalú kapcsolatok, a gazdasági együttműködés, valamint az aktuális nemzetközi kérdések kerülnek napirendre.

Pellegrini a látogatás során találkozik Li Csiang kínai miniszterelnökkel, valamint Csao Lö-csivel, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának elnökével is.

Az Elnöki Hivatal közlése szerint a gazdasági tárgyalások középpontjában a magas hozzáadott értékű beruházások ösztönzése, valamint új lehetőségek megteremtése a szlovák vállalatok számára áll majd.

A látogatás célja emellett a már meglévő partnerségi területek megerősítése, valamint az együttműködés bővítése többek között a tudomány és kutatás, a közlekedés, a logisztika, az ipar, a mezőgazdaság és a turizmus területén.

A tárgyalások során szó lesz az aktuális nemzetközi helyzetről is, beleértve a konfliktusok békés rendezésének lehetőségeit a nemzetközi jog tiszteletben tartásával.

A háromnapos látogatás az ötödik alkalom, hogy az államfő hivatalos úton Kínába látogat a Szlovákia megalakulása óta, és az első ilyen út az elmúlt 16 évben.

Az Elnöki Hivatal kiemelte, hogy a látogatás a Robert Fico miniszterelnök 2024-es kínai hivatalos útja után kialakult kedvező kapcsolatok folytatását jelenti. Ekkor Szlovákia és Kína stratégiai partnerségi megállapodást írt alá.

A hivatal szerint az út a két ország közötti gazdasági együttműködés intenzív fejlődésének időszakában valósul meg, és megerősíti Szlovákia elkötelezettségét a Kínával folytatott konstruktív és pragmatikus párbeszéd mellett.

Megosztás
Címkék