Nem mindenki akarja az együttműködést a Hídban – mondja az „összefogáspárti” hidas politikus

Úgy tudjuk, hogy ön azoknak a táborát erősíti a Hídban, akik sürgetik az MKP-val való összefogást. Jók az információink?

Én ugyan a Híd párt színeiben ülök a parlamentben, de az önkormányzati, vagy ha úgy tetszik regionális politikát tekintve hosszú évek óta a Híd-MKP együttműködést képviselem. Ennek a két pártnak a színeiben lettem Hodos polgármestere, s ennek a két pártnak a színeiben irányítom a községet – most már kilenc éve. Megjegyzem, ez nem úgy történt, hogy bárkinek is kopogtattam volna az ajtaján, ellenkezőleg: mindkét párt bizalommal nyújtotta támogatását, és én ezt szívesen elfogadtam. Azt hiszem, ez mindent elmond arról, hogy mit gondolok a Híd és az MKP együttműködéséről.

Az együttműködéssel összefüggésben az elmúlt hetekben a Híd nyitott listájától kezdve a választási párton át a választási koalícióig bezárólag sok mindenről szó esett. Ön szerint az együttműködésnek melyik az a formája, amelyben a két párt meg tud egyezni?

Magának az együttműködésnek a megnevezése számomra most negyed-ötöd rangú. Számomra az a fontos, hogy a következő hetekben – lehetőleg minél hamarabb, hiszen nagyon kevés időnk van – meg kell találnunk azokat a közös pontokat, melyekben egyet tudunk érteni, és meg tudunk egyezni. Tudatosítanunk kell ugyanakkor azt is, hogy

Jól tudjuk mindannyian, hogy van számos olyan politikai téma, amit a négy párt tizenötféleképpen lát. Az együttműködés létrehozása tehát csak egy nulladik lépés, minden más – a neheze – csak ezután jön. Akkor fog igazán kiderülni, hogy ki a nagy politikus vagy ki viselkedik államférfiként, ha majd ezek a konkrét problémák az asztalra kerülnek. De ne fussunk a dolgok elejébe: én egyelőre az együttműködésre és a megegyezésre való őszinte szándékot szeretném látni mind a négy pártban.

A Hídban ez az őszinte szándék megvan? Háttérinformációk szerint úgy tudni, hogy a párt ebben a kérdésben két táborra oszlott: az együttműködés lehetőségeit kereső „összefogáspártiakra” és az ezt elutasító, a parlamenti választásokon inkább az egyedül indulást szorgalmazókra. Jól látjuk kívülről a helyzetet?

Nagyon jól látja. De ezzel nincs is semmi baj. Ahogy az életben, úgy a politikában is a nézetkülönbségekből megszülető konszenzusok viszik előre a dolgokat. Egy párton belül engedtessék meg a különböző nézetek kavalkádja! Ez a demokrácia sajátja. Egy biztos: a Hídon belül még sokat fogunk beszélgetni és vitázni ezekről a kérdésekről, én azonban bízom abban, hogy eljutunk oda, hogy lesz akarat a közeledésre. Úgy is fogalmazhatok, hogy per pillanat most a tapogatózásnál járunk.  

Kik azok a pártjában, akik támogatnák az MKP-val való összefogást, és kik, azok, akik ezt elvetik?

Nézze, én mindig szeretek a saját nevemben beszélni, erre a kérdésre tehát csak azzal válaszolhatok: én magam valóban azok közé tartozom, akik úgy vélik, eljött az a pillanat, amikor tenni kell a politikai és társadalmi összefogás érdekében. A közvélemény számára egyébként is többé-kevésbé világos, hogy kik tartoznak az egyik, kik a másik táborba. Önöknek, újságíróknak ráadásul megvan a lehetőségük arra, hogy erről egyik vagy másik kollégámat is megkérdezzék.

Vannak, akik azt mondják, a következő parlamenti választás sorsdöntő lesz: ha ugyanis nem lesz a magyar közösségnek képviselete a szlovák törvényhozásban, akkor az a soron következő (megyei, önkormányzati) választásokra is negatív hatással lehet. Egyetért?

Vannak olyanok is, akik azt vallják, kapja meg mind a négy magyar párt a nagy pofont, s majd lesz négy évük azon gondolkodni, hogy hogyan tovább. Ezzel én nem értek egyet! Az ugyanis, ha kiszorulunk a parlamentből, nagy veszéllyel járhat: négy évet csak úgy hagyni elveszni, nem gondolom, hogy szerencsés megoldás lenne. Mert akkor is ott lesz a kérdés: mi lesz négy év után? Akkor vajon tető alá tudjuk hozni az összefogást? Erre semmi garancia nincsen.

Mit szól ahhoz, hogy egyre több felvidéki magyar szlovák pártot keres magának? A jelenséget (amelyre a szlovák pártok is felfigyeltek, és igyekeznek ki is használni) egy most közzétett friss felmérés is igazolja. Mit tapasztal a környezetében?

Azt, hogy ez tény.

A magyar közösségre nézve mindezt veszélyesnek tartja?

Próbálok erre nem veszélyként tekinteni, hanem olyan tényként, amelyet senki más nem tud megállítani vagy visszafordítani, csak a szlovákiai magyar politikum – mégpedig azzal, hogy egy hiteles alternatívát mutat fel ezzel szemben.

Régi, „elhasználódott” arcokkal lehet-e hiteles alternatívát felmutatni?

Úgy gondolom, ahogyan egy közösségben, például egy családban, úgy a politikában is kellenek nagy tapasztalattal bíró, vezető személyiségek. Olyanok, akik a következő generációt kézen fogják, és bevezetik őket a politikába.

Annak a híve vagyok, hogy a kilincset át kell tudni adni. Közszereplőnek lenni nem egyszerű dolog. Nekem is hosszú évekbe telt, míg megtanultam, igazán egy valami számít: az, hogy reggel, amikor felkelek, bele tudjak nézni a tükörbe.

Mai tudásunk szerint a két párt között a legkisebb közös többszörös a választási koalíció. Tegyük fel, hogy sikerül ezt összehozni. Ám ebben az esetben a parlamentbe jutáshoz minimum hét százalékot kell elérni. A magyar szavazó kiábrándultsága és a szlovák pártok „halászása” mellett megugorható ez a küszöb?

Van kockázata a dolognak, de aki fél a sötéttől, ne menjen az erdőbe. Egy biztos, és ezt a párttársaimnak is el szoktam mondani:

Vagyis csak akkor, ha összeállt ez a kettes, hármas vagy négyes fogat. De addig, míg mi, politikusok nem kínálunk megfelelő alternatívát, a választót nem hibáztathatjuk, nem vonhatjuk felelősségre, hogy a választás helyett például miért horgászni vagy kirándulni ment.

Nagyon csalódott lenne, ha a Hídban azok véleménye kerekedne felül, akik most elutasítják a két- vagy többpárti együttműködést?

Bántana, de nagyon csalódott akkor lennék, ha február végére (vélhetően február 29-én lesznek a parlamenti választások – szerk. megj.) beigazolódna, hogy ennek lesz következménye.

Jelen pillanatban mennyi esélyt ad a magyar összefogásnak?

Ezt nem tudom megmondani, már csak azért sem, mert ha együttműködésről vagy összefogásról beszélünk, nem két, hanem minimálisan négy párt elképzeléseit és legújabban egy-két civil kezdeményezést kellene összehangolni. Ugyanakkor azt látom: most, amikor a legfontosabb, hogy megtegyük az első lépéseket, s kezet tudjunk nyújtani egymásnak, nem biztos, hogy minden egyes ilyen kezdeményezés segíti ezt az ügyet.